„Megfiatalodik” Kolozsvár: új ifjúsági teret és tanulmányi parkot hoznak létre a kincses városban

„Megfiatalodik” Kolozsvár: új ifjúsági teret és tanulmányi parkot hoznak létre a kincses városban

Fotó: Radiocluj.ro

Ifjúsági központot hoz létre a belvárosban a kolozsvári önkormányzat, amely egy tanulmányi park kialakításához is hozzájárult a májusi soros tanácsülésen. Kedden mutatta be ugyanakkor a városháza pályázatát megnyerő spanyol cég, hogyan alakítanák át a Szamos-partot.

Kőrössy Andrea

2018. május 15., 17:412018. május 15., 17:41

A fiataloknak, illetve az egyetemistáknak kedvező projektekre vonatkozó határozatokat fogadott el hétfői ülésén a kolozsvári önkormányzat – derült ki az Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. A képviselő-testület többek között arról szavazott, hogy

ifjúsági központot hoznak létre a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 1. szám alatt, a projekt a polgármesteri hivatal által meghirdetett részvételi költségvetés program egyik nyertes pályázata.

A központ létrehozását annak nyomán látták szükségesnek és indokoltnak, hogy a PONT Csoport által 2016 elején az Unió (Memorandumului) utcában létrehozott K+ közösségi tér rövid időn belül igencsak népszerűvé vált, kihasználtsága pedig azóta is töretlen. Rácz Levente RMDSZ-es helyi tanácsos úgy fogalmazott: a K+ elindulásával bebizonyosodott, hogy igény van Kolozsváron egy olyan helyre, amely a fiatalságot és sajátos programigényeit szolgálja ki. A politikus arra biztatja a város ifjúsági szervezeteit, járuljanak hozzá a központ belakásához, illetve funkcióinak kialakításához, hogy minél színesebb programkínálatot nyújthasson a célközönség számára.

„Legyen ez a központ újabb bizonyítéka annak, hogy Kolozsváron pezsgő ifjúsági élet zajlik” – hangsúlyozta Rácz Levente. Az ifjúsági központnak otthont adó 132 négyzetméteres földszinti lakrész egy kisebb és egy nagyobb teremből, egy konyhából, két raktárhelyiségből, egy irodából, három mellékhelyiségből és három előszobából áll. Az ingatlant és a központot az önkormányzat kulturális osztálya fogja működtetni.

A képviselő-testület egy másik döntése nyomán

tanulmányi parkot hoznak létre a Hója-erdő mellett, a Népművészeti Múzeum szomszédságában elsősorban az egyetemisták és oktatók számára, a létesítmény azonban mindenki számára nyitott lesz.

Az új zöldövezetet az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem hozza létre, a kivitelezés költségeit teljes egészében a felsőoktatási intézmény állja, az önkormányzat pedig most a park övezeti városrendezési tervét (PUZ) fogadta el, amely az első adminisztratív lépés az építkezés elkezdéséhez.

A projekt célja, hogy a hallgatók mellett a kolozsvári nagyközönség egyik kedvenc szabadidős övezete jöjjön létre, ahol az oktatási célokat szolgáló berendezések mellett kulturális tevékenységekre alkalmas terek is helyet kapnak. A parkba elsősorban az oktatókat, kutatókat és a doktorandusz hallgatókat várják, akik számára többek között terráriumot, akváriumot, laboratóriumokat, kurzustermeket, tankerteket, üvegházakat, selyemhernyó-tenyészetet és méhészetre alkalmas részleget alakítanak ki.

Rácz Levente ezzel kapcsolatban a kincses városban helyet kapó zöldövezeteket fontosságára hívta fel a figyelmet, mint rámutatott, különösen a gyermekek szempontjából fontos, hogy gyalog elérhető közelségben legyen minél több park.

A kolozsvári városháza ugyanakkor nagyszabású beruházásra készül a Szamos-part mentén,

ennek érdekében a májusi rendes ülésen 14 olyan iratcsomagot fogadtak el, amelyek a folyóparton levő parcellákra vonatkoznak, és ezek telekkönyvezési helyzetét rendezik. Mindez elengedhetetlen volt annak érdekében, hogy a folyóparton szabadidős övezetet hozhassanak létre. Oláh Emese alpolgármester emlékeztetett: a part a tavaly kiírt A Szamos újragondolása – Rethink Someş című ötletbörze nyertes pályázata alapján fog megújulni.

A pályázatot az önkormányzat és az Országos Építészkamara (OAR) erdélyi szervezete közösen hirdette meg, a 11 beküldött pályamunkából pedig a spanyol Practica cégé került ki győztesen.

Idézet
A cél visszaadni a Szamos-partot a gyalogosoknak, és kihasználni Kolozsvár egy olyan adottságát, amellyel nem sok város büszkélkedhet, és amelyet már így is túl sokáig hagytunk kihasználatlanul”

– fogalmazott az alpolgármester, akinek meggyőződése, hogy a Szamos újabb attrakció lehet mind a városlakók, mind a turisták számára.

A Practica munkatársa, José Mayoral kedden ismertette Kolozsváron, a polgármesteri hivatal műszaki és területrendezési bizottsága előtt, hogy hogyan képzelik el a Szamos-part átalakítását. „Szeretnénk hagyni, hogy a természet visszahódítsa a partot” – fogalmazott a bemutatón José Mayoral a Ziua de Cluj hírportál beszámolója szerint. A tervező rámutatott: abból indultak ki, hogy hatékonyabban összekötnék a két partot a folyóval, így gyakorlatilag egy lépcsős, illetve teraszos rendszert álmodtak meg a Szamos mentén.

A Practica hat új gyalogos hidat épít a Szamoson a Donát út végétől egészen a Vasutasparkig, továbbá átalakítják a régi sportcsarnok előtti teret úgy, hogy egy része megmarad parkolónak, a nagyobbik felében viszont a beton helyét átadják a növényzetnek, a helyszín pedig különféle közösségi eseményeknek fog otthont adni.

A terv továbbá a Kereskedelmi és Iparkamara Ferenc József (Horea) úti épületével átellenben található zöld terület átalakítását is tartalmazza egyebek mellett. A beruházás nagy részét európai uniós finanszírozásból valósítanák meg. A szakbizottság tagjai több észrevételt is megfogalmaztak a projekttel kapcsolatban, kifogásolták például a sportcsarnok előtti parkoló területének lecsökkentését. A Practica szakértője erre mélygarázs építését javasolta, amelynek felszínét zöldövezet borítaná, Dan Tarcea alpolgármester pedig ezt kiváló ötletnek tartotta, úgy fogalmazott, hogy ezt meggondolják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek