Hirdetés

Bíróságon a váradi színházügy

Közigazgatási bíróságon támadta meg a Bihar megyei prefektúra a nagyváradi önálló magyar és román színházak létrehozásáról szóló tanácsi határozatokat.

Nagy Orsolya

2011. március 17., 07:532011. március 17., 07:53

Gavrilă Ghilea prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, ezek a nemrég végrehajtott módosításokkal együtt sem felelnek meg a törvényességi követelményeknek. Amíg a bíróság nem dönt az ügyben, az intézmények a változtatások előtt érvényes rendszerben működnek majd.

Mint arról beszámoltunk, a Bihar Megyei Tanács január végi ülésén úgy döntött, hogy a Nagyváradi Állami Színház román, illetve magyar társulata Iosif Vulcan és Szigligeti Színház néven működik tovább, és ezzel párhuzamosan beolvasztja az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia egy részét – utóbbi intézmény kezelésében csak a szimfonikus zenekar és a kórus maradt volna, a bábszínház pedig megszűnne.

A döntést követően a román nyelvű sajtóban elsősorban a két, pozícióját vesztett igazgató adott hangot felháborodásának, többen etnikai szegregációt kiáltottak, „halottvirrasztást” szerveztek a színházért, később pedig valaki aláírásgyűjtést indított a város főutcáján a színház „megmentéséért” – sajtóhírek szerint már mintegy tízezer szignó össze is gyűlt. A prefektus nemrég levélben hívta fel a Bihar Megyei Tanács figyelmét néhány, állítólag törvénybe ütköző kitételre a színházátszervezést érintő határozatokban.

A figyelmeztetés szerint a határozatok nem tartalmaznak konkrét rendelkezést a székház és a javak, valamint az alkalmazottak átvételéről, illetve a személyi leépítésekről, és nincs szó az új intézmények költségvetéséről sem. Emellett a prefektus szerint nem is valódi átszervezésről van szó, hanem bizonyos intézmények megszüntetéséről és újabbak létrehozásáról. A megyei önkormányzat nemrég módosított is a kifogásolt kitételeken, de a kormánybiztos szerint a lényegi problémák még mindig fennállnak. Szabó Ödön RMDSZ-es megyei tanácsos a Krónikának azt mondta, a szövetség kitart az önálló magyar színház létrehozásának gondolata mellett, amelyhez a tanács kétharmados többségét is megszerezte már.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés