
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i utcai felvonulást – döntött jogerősen a marosvásárhelyi táblabíróság.
2016. július 05., 16:502016. július 05., 16:50
A Maros megyei törvényszék után a marosvásárhelyi táblabíróság is a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) adott igazat abban a perben, amelyet az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést.
Az alkotmány, illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak indokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest az elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akciójáról. A Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű.
„Végig erre a hazugságra építve – miszerint a székely szabadság napján rendezett utcai megmozdulás nem egy engedélyezett tüntetés – írt a sajtó egy része, foglalt állást a prefektus és bírságolt a csendőrség. Holott sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést; a törvény szerint a városgazda tudomásul veheti vagy – ha nyomós oka van rá – negyvennyolc órán belül kifogást emelhet ellene” – mondta Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője.
A március 10-i esemény előtt Izsák Balázs és ügyvéd kollégája személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal, akinek bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet. Mindezt figyelmen kívül hagyva a csendőrség több száz résztvevőt bírságolt meg – köztük olyanokat is, akik nem tartózkodtak Marosvásárhelyen.
Nem úszta meg büntetés nélkül az az ötven önkéntes sem, akinek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségre a menetelést megelőző héten. „Ez a pofátlanság tetőfoka, hogy a csendőrség listát kér azokról, akik segédkezni fognak a rend fenntartásában, a rendbontás nélkül lezajlott tüntetés után viszont megbírságolja őket, méghozzá szervezőkként” – mutatott rá Kincses. Az ügyvéd szerint a csendőrség utána sem nézett, hogy a bejelentett ötven önkéntes közül mindenki ott volt-e a rendezvényen vagy sem. Kiderült, hogy különböző okok miatt hatan közülük nem vettek részt a postaréti megemlékezésen, majd utcai tiltakozáson.
A tüntetés jogosságát kimondó végleges és megfellebbezhetetlen ítélet nyomán az SZNT bizakodón várja azokat a pereket, melyeket a megbírságolt résztvevők indítottak a csendőrség ellen. A főszervező Izsák Balázs perének első tárgyalását szerdára tűzték ki.
Lapunk a városháza álláspontjára is kíváncsi lett volna. Cosmina Paşcan sajtószóvivő időt kért, mondván, hogy majd akkor nyilatkoznak, amikor hozzájuk is eljut az ítélet hivatalos indoklása, mely egyelőre csak a táblabíróság honlapján olvasható.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!