
Biró Zsolt szerint Románia 21. századi alaptörvényének az erdélyi románok által 1918-ban megígért teljes jogegyenlőséget és autonómiát kell szavatolnia a magyarság számára.
2016. március 15., 12:052016. március 15., 12:05
2016. március 15., 12:082016. március 15., 12:08
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről, amelyen egyszerre ünnepelték az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörését, és a párt nyolc évvel ezelőtti bejegyzését.
„1918-ban teljes jogegyenlőséget ígértek és autonómiát! Ezt kell szavatolnia Románia alaptörvényének a huszonegyedik században! Ezt kérjük, ezt kéritek ti, kedves barátaim, és mindig legyetek büszkék arra, hogy ezt megalkuvás és félelem nélkül vállaljátok” – szólt a párt önkormányzati képviselőihez. Kijelentette: a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszó ma is „célba talál” Erdélyben.
„Ma is másodrendű állampolgárokként kezelnek bennünket szülőföldünkön. Ma is megpróbálnak megfélemlíteni egy egész közösséget, ellehetetlenítik a közéleti szerepet vállaló vezetőiket, mindazokat, akik szót emelnek a közösségünket ért sérelmek kapcsán, szóvá teszik a jogtiprást. A legnagyobb veszély, ami fenyeget, az az alkotmányosság és a törvényesség jegyében zajló politikai lejárató kampány. Nemzetbiztonsági kockázatot kiáltanak és kollektíven megbélyegeznek egy egész közösséget” – jelentette ki a pártelnök.
Biró Zsolt hozzátette, a támadások ellenére a közösségnek nem szabad megrendülnie. „Nem adjuk szimbólumainkat és nem adjuk anyanyelvünket, amitől most éppen egy úgynevezett nyelvhasználati törvénnyel próbálnak megfosztani” – folytatta. Felrótta, hogy Románia kettős mércével méri állampolgárait. Megemlítette, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az intézményi autonómiára hivatkozva szorítják korlátok közé a magyar nyelvű oktatást, ugyanakkor „az autonómia emlegetését is büntetnék egyesek”.
Biró Zsolt kijelentette: szükség van az MPP-re az önkormányzatokban ahhoz, „hogy az autonómiázás ne puszta szólampuffogtatás vagy ne pusztán kampányszlogen legyen”.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!