
Fotó: Barabás Ákos
A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei – a párt párhuzamos szavazatszámlálása szerint – 15 polgármesteri tisztséget szereztek a vasárnapi önkormányzati választásokon.
2016. június 06., 14:112016. június 06., 14:11
2016. június 06., 19:362016. június 06., 19:36
Biró Zsolt pártelnök hétfőn az MTI-nek elmondta, a párt valamennyi polgármesterjelöltje más magyar jelöltekkel versenyezve győzedelmeskedett. Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn az RMDSZ támogatását is élvezte az MPP jelöltje, Székelyudvarhelyen és Szentegyházán pedig az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) koalícióban nyertek. „Ez is azt jelzi, hogy az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában” – jelentette ki a pártelnök.
Közölte, Hargita megyében a már említett városokon túl Kápolnásfalun, Csíkcsicsóban, Gyergyóújfaluban, Kovászna megyében Gelencén, Zabolán és Málnáson, Maros megyében Makfalván, valamint Szatmár megyében Kaplonyban, Egriben, Csomaközön és Mezőteremen szerezte meg az MPP politikusa a polgármesteri széket.
A pártelnök szerint további három településen: Vargyason, Maroskeresztúron és Szilágynagyfaluban is az MPP támogatásával nyerte a választási versenyt egy-egy független polgármesterjelölt, és a polgári párt támogatása kellett ahhoz is, hogy a Máramaros megyei Hosszúmezőn az RMDSZ jelöltje győzzön. A Magyar Polgári Párt négy évvel ezelőtt hét településen szerezte meg a polgármesteri tisztséget.
„Szép eredménynek tartjuk, hogy növekedni tudtunk. Az MPP ezúttal is bebizonyította, hogy helye van a romániai magyar politikában” – jelentette ki Biró Zsolt. A pártelnök örvendetesnek mondta, hogy a hivatalban levő polgármestereik valamennyien folytathatják a munkát. „Nem az esztelen versenyt szorgalmaztuk, hanem a közösség óhaját vettük figyelembe, és arra is tekintettel voltunk, hogy a magyar érdek sehol se sérüljön” – fogalmazott Biró Zsolt.
A pártelnök azt is megemlítette: valamennyi olyan településen, ahol megnyerték a választásokat, az önkormányzati testületekben is MPP-s többség lesz. Hozzátette, hogy Székelyudvarhelyen és Szentegyházán – ahol az EMNP-vel közösen létrehozott választási koalíció jelöltje nyert – a koalíció szerezte meg a képviselői mandátumok többségét is, és a koalíción belül az MPP juttatott be több képviselőt a helyi tanácsba.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!