Hirdetés

Bihar lett Bihorból

Immár magyarul említik Bihar megyét azon a honlapon, amely a magyarországi Hajdú-Bihar és romániai szomszédja, Bihar által alkotott eurorégió turisztikai értékeit népszerűsíti. Mint arról beszámoltunk, a több mint 500 ezer euró értékű projektben készült szóróanyagok, prospektusok, plakátok, illetve az internetes oldal is román elnevezésén, Bihorként említette a partiumi megyét.

Nagy Orsolya

2011. április 27., 07:422011. április 27., 07:42

Lapunk akkor mind a hazai, mind a magyarországi illetékesek figyelmét felhívta a hibára. A projektet kezelő Megyegazda Nonprofit Kht. ügyvezetője, Zámbori Tamás azt mondta, bár a román szóhasználat szerinte Magyarországon teljesen elfogadott és széles körben használt, és a településeken kiragasztott plakátok korlátozott ideig maradnak fenn, a weboldal tartalmát még lehet módosítani. Ígéretet nem kaptunk a probléma orvoslására, a helyesbítés azonban mostanra megtörtént, így már a hétnyelvű Bihar-bihor.eu címen sem Bihor, hanem Bihar megyébe csalogatják a turistákat a magyar szövegben.

Az Erdélyi Magyar Ifjaknak (EMI) azonban egyéb kifogásaik is vannak a prospektusokkal és a honlappal kapcsolatban. Csomortányi István megyei alelnök szerint a szóróanyagokban és az interneten olvasható magyar szöveg „Galacticon Gála-díjas” – az elnevezés onnan ered, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt a nagyváradi utcanevek „magyar” fordításait tartalmazó, az internetre is felkerült lista keltett általános derültséget a nevetséges félrefordítások miatt, például a Gala Galactionból, Grigore Pişculescu román író álnevéből így lett Galacticon Gála. Az eurorégió turisztikai honlapján azonban az EMI-sek szerint nemcsak magyartalanságok, értelmetlen mondatok és oda nem illő kifejezések vannak, hanem történelmi tévedések is: a magyar szövegben is Laurenţiunak hívják például Lőrinc papot, Dózsa György alvezérét, ráadásul vannak olyan információk, amelyek csak az egyik nyelven jelennek meg – ilyen azoknak a váradi várban eltemetett magyar királyoknak a névsora, mely csak a magyar szövegben szerepel. Az EMI-sek azt követelik, hogy a prospektusok felelős kiadóját, Bokor Ágotát vonják felelősségre a hibák miatt.
 

Google-fordítóval készült szórólap
Elhatárolódik a nagyváradi önkormányzat attól a helytelenül lefordított kétnyelvű szórólaptól, amelyet a Bihar megyei rendőrség osztogatott az elmúlt hét folyamán. A városvezetőség tegnap magyar nyelvű sajtóközleményben tudatta, hiába jelenik meg a szórólapokon a polgármesteri hivatal neve partnerként, nem vettek részt a magyar nyelvre távolról sem emlékeztető,valószínűleg Google-fordítóval átírt szöveg szerkesztésében. „A polgármesteri hivatal eljuttatta a nyomtatvány kijavított változatát a rendőrséghez, felkérve azt, hogy nyomtassák újra a szórólapokat, és csak a javított változatot terjesszék. Tekintettel arra, hogy a Bihar megyei rendőrség felkérésünk ellenére sem szüntette be a helyesírási hibákkal telített szórólap osztogatását, a hibás szórólapok tartalmáért a nagyváradi önkormányzat nem vállal felelősséget” – áll a közleményben.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés