Bezárás előtt a Sometra gyár

Kiskapus – Ultimátumot adott a miniszter a fekete fellegeket eregető üzemnek. Március elsejéig kapott haladékot a kiskapusi Sometra gyár, hogy megoldja környezetszennyezési gondjait. Ezt Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter jelentette be Szebenben, hozzátéve, ellenkező esetben a cég tevékenységét hat hónapra felfüggesztik, majd – függetlenül a döntés szociális hatásaitól – akár véglegesen be is zárhatják.

2007. február 12., 00:002007. február 12., 00:00

„Nyilvánosan figyelmeztetnikívánom a Sometra vezetőit, hogy a gyárbezárásának következményeiértegyedül őket terheli a felelősség – mondta aminiszter. – A céget január 30-án márértesítettük a helyzetről, és azótasem tapasztalható változás. A környezetvédelmiengedélyt úgy kapták meg, hogy kettőskötelezettséget vállaltak, de ezeket a jelekszerint mindmáig nem vették komolyan.” A gyáregyrészt arra tett ígéretet, hogy elkészítiaz uniós normáknak megfelelő hulladéktárolót,másrészt pedig beszereli az üzembe a környezetbekibocsátott szennyezés mértékétmérő műszert, de egyik ígéretnek sem tetteleget.
A gyárban jelenleg 1100 emberdolgozik, a Sometra pedig a környék egyetlen iparilétesítménye. Az üzem lehetségesbezárásának híre máris megosztjaaz embereket. A kiskapusi lakosok egyrészt arra panaszkodnak,hogy a szennyezés egészségük rovásáramegy, másrészt viszont attól tartanak, hogy agyár bezárása esetén elveszítik azegyetlen munkalehetőséget.
Kiskapusról a BBC éppen amúlt hónapban, közvetlenül Romániauniós csatlakozását követően közöltriportot. Az Európa legszennyezettebb városa címűtudósításban szó esik arról, hogya városban kilenc évvel alacsonyabb a várhatóélettartam az országos átlagnál, azemberek pedig folyamatos mérgezésnek vannak kitéve.A gyár vezetői arról biztosították azújságírót, hogy a szennyezésnekimmár gátat vet a frissen felszerelt szűrőberendezés,a készüléket viszont nem voltak hajlandókmegmutatni. Az 1930-as években épített gyárnehézfémek feldolgozására szakosodott, azólom- és cinkszármazékokat bányászottércből állítják elő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása