Hirdetés

Bernády-ügy: nincs előrelépés

Továbbra sincs előrelépés a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola ügyében: bár korábban több RMDSZ-es tisztségviselő is ígéretet tett arra, hogy közbenjár annak érdekében, hogy a tanintézet felvegye Bernády György városépítő polgármester nevét, a magyar diákok szülei szerint semmit nem tettek a névváltoztatás érdekében. Az elkeseredett szülők az elmúlt napokban két nyílt levelet is megfogalmaztak, amelyben Csegzi Sándor alpolgármestert és Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelőt mulasztással, nemtörődömséggel vádolják.

Szucher Ervin

2011. december 14., 07:572011. december 14., 07:57

A mintegy nyolcezer támogató aláírást összegyűjtő szülőknek Dumitru Matei főtanfelügyelőben is csalódniuk kellett, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) önkormányzati képviselője ugyanis korábban a sajtó képviselői előtt ígérte meg, hogy a legközelebbi tanácsülésen ő maga lesz az, aki beterjeszti a névadási határozattervezetet. Ezzel szemben a november végi önkormányzati ülés napirendjei között nem szerepelt a kezdeményezés.

Nyílt levelezgetés az illetékesekkel

A szülők akciócsoportja szerint Csegzi Sándor alpolgármester „úgy tesz, mintha lázasan dolgozna azon, hogy a 2-es iskola a Bernády György nevét viselje” – olvasható az elöljáróhoz címzett nyílt levélben. „Egy szép napon arra ébredtünk, hogy civil akciókat kell szerveznünk azért, hogy az általunk megválasztott politikusok tegyenek valamit a magyar közösségért, a magyar gyerekekért. Ha mi nem léptünk volna, most lehet, hogy gyerekeink a Păunescu-iskolába járnának” – jelentik ki a magyar szülők, akkor kezdtek aláírásgyűjtésbe, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik helyi vezetője, a magyarellenességéről elhíresült Cornel Brişcaru a tavaly elhunyt udvari költő, Adrian Păunescu nevét javasolta a Bernády által létrehozott tanintézet homlokzatára. A PSD javaslatát tizenegyezer városlakó támogatta aláírásával, az ötletet ugyanakkor az iskola igazgatónője, Codruţa Băciuţ is felkarolta.

Csegzi: dobbal nem lehet verebet fogni

Csegzi Sándor szerint nem a levelezgetés a megoldás, annál is inkább, mivel a magyar szülők és a magyar politikum célja közös. Az alpolgármester tegnap újabb megbeszélést folytatott az akciócsoport vezetőivel, megpróbálta meggyőzni a szülőket, hogy ha politikai síkra terelték a kérdés megoldását, akkor hagyják, hogy ő és társai a politikai eszközök felhasználásával küzdjenek. „Dobbal nem lehet verebet fogni – állítja Csegzi. – Hiába van konszenzus az RMDSZ és a PDL között, ha jogilag nem készítjük elő megfelelőképpen, bármikor akadhat egy magyarfaló egyén, aki a bíróságon megtámadja a döntést, és úgy járunk, mint a Kossuth utcával, amelyért évekig pereskedtünk, majd végül veszítettünk.” A névadás ügyét szorgalmazó szülők egyike, Kutasi Nimród lapunknak elmondta, nem kértek törvénytelenséget senkitől, csupán három hónap elteltével úgy érzik, nem kerültek közelebb a megoldáshoz. „Ígéretek szintjén közelebb vagyunk, de a tények alapján ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk” – pontosított.

Értelmezett törvények

Kolozsváry Zoltán helyi tanácsos sem örül a szülők „hangoskodásának”. Szerinte így lényegesen nehezebb lépni, főként a román politikai partnereknek.

Arra a kérdésre, hogy jelen pillanatban kinek a térfelén a labda, Csegzi és Kolozsváry ellentétesen vélekedtek. Az alpolgármester szerint a névadás még mindig nem tartozik a tanács hatáskörébe. Az RMDSZ frakcióvezetője viszont homlokegyenest mást állít – miközben mindketten a 2002/63-as kormányrendeletre hivatkoznak. „Romániában mindenki úgy értelmezi a törvényeket, ahogy akarja. Az általam megkérdezett jogászok olvasatában a 2002/63-as, időközben kiegészített kormányrendelet az önkormányzat hatáskörébe utalja az alárendeltségébe tartozó intézmények átnevezésének jogát. Az iskolák pedig nemcsak a tanfelügyelőséghez, hanem a városházához is tartoznak” – érvelt Kolozsváry Zoltán.

Az RMDSZ-es tanácsosok rangidőse, aki tegnap újabb egyeztetést folytatott Dorin Florea polgármesterrel és Dumitru Matei főtanfelügyelővel, a Krónikának elmondta: tanácsi határozatot készít elő a névadásra, amit december 22-én majd PDL-s főtanfelügyelő-politikus kollégája fog benyújtani.
 

Magyarok a helyi sportcsarnokért
Internetes aláírásgyűjtést kezdeményezett Kádár Zoltán marosvásárhelyi lakos annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi sportcsarnokot Simon László (1951–2005) birkózó-világbajnokról nevezzék el. A kezdeményező ígéri, hogy a petícióval az önkormányzathoz, valamint a Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatósághoz fordul. A kezdeményezést eddig több százan támogatták aláírásukkal.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
Hirdetés
Hirdetés