2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
„Közel két éve próbálunk különböző módszerekkel segíteni a hajléktalan fiatalokon és az utcagyerekeken, viszont a pozitív hatás csak időszakos, rossz életkörülményeik miatt folyton visszaesnek” – panaszolta Cristina Diaciuc, a Stea igazgatója. A három beköltöztetett fiatalnak azonban normális életkörülményeket biztosítanak, ezáltal igyekeznek felébreszteni bennük az igényt egy jobb élet iránt. Egy 19 éves fiatalember és 16 éves öccse, valamint egy 22 éves lány lakik jelenleg a szociális otthonban, amelyet az egyesület kilenc hónapra bérelt ki. A Stea munkatársai eredménynek tartják, hogy az idősebbik fiú már dolgozik egy építőtelepen, öccse pedig nem fogyaszt kábítószert, amióta ott lakik. Õt a közeljövőben szeretnék inasként munkába állítani, hogy szakmát tanulhasson. Az ellátást egyelőre térítésmentesen biztosítják számukra, amikor viszont lesz a fiataloknak saját jövedelmük, ők is bepótolnak majd a költségekbe. A lány három hónapos terhes, ő a fiúkkal együtt olvasni tanul, és a gyerekneveléssel kapcsolatos alapvető dolgokra is megtanítják.
A három roma fiatalt, akik korábban egy összetákolt kalyibában éltek a Szamos partján, az egyesület tagjai már régóta ismerik. „Együtt karácsonyoztunk velük a viskójukban” – magyarázta Cristina Diaciuc. - Mi vittük az alapanyagot, közösen főztük meg az ünnepi vacsorát, karácsonyfát is díszítettük.” Az igazgató szerint legközelebbi tervük az, hogy a fiatalok anyagilag önállókká váljanak. Az egyesület tagjai bíznak a kezdeményezés sikerében, több támogató is jelezte: ha a módszer sikeresnek bizonyul, segíti őket. Fontosnak tartják, hogy a közösség is részt vegyen a hajléktalanok szociális beilleszkedésének segítésében, ami elsősorban azt feltételezné, hogy ne adjanak pénzt a kolduló gyerekeknek és a fiataloknak, mert ezzel nem segítenek rajtuk, mindössze annyit érnek el, hogy egyre több időt töltenek az utcán, és a szülők egyre inkább kihasználják a gyerekeket.
Babos Krisztina
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.