
A benedekfalvi polgármesteri hivatal
Fotó: Benesatulturistic.ro
Jövő hétre ígért tájékoztatást lapunknak Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a tavalyi helyhatósági választásokon Benedekfalván megválasztott, de azóta be nem iktatott tanácsosának ügyében.
2017. május 10., 17:412017. május 10., 17:41
2017. május 10., 17:432017. május 10., 17:43
Seres a Krónikának úgy nyilatkozott: helyi ügyről van szó, a szövetség megyei vezetését pedig nem tájékoztatták. Lapunk telefonon megkereste Gergely Csaba benedekfalvi RMDSZ-es önkormányzati képviselőt is, aki viszont közölte:
Mint arról beszámoltunk: Csomortányi István, az EMNP alelnöke és Sándor János – aki ugyan tanácsosi mandátumot szerzett Benedekfalván, de azóta sem iktatták be – keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy súlyos joghézag van a közigazgatási törvényben.

Már-már rejtői módon abszurd helyzet alakult ki a Szilágy megyei Benedekfalván, ahol egy év elteltével sem iktatták be a törvényesen megválasztott néppártos tanácsost. Az EMNP újabb feljelentésre készül.
Csomortányi kifejtette: a választások után a helyi mandátumigazoló bizottság kimondta, hogy Sándor János a közgyűlés teljes jogú tagja lehet, mert megfelel a törvény által támasztott valamennyi követelménynek. A közgyűlés alakuló ülésén mégsem szavazták meg: a három szociáldemokrata (PSD) tanácsos ugyan igennel voksolt, de a PNL-es és az RMDSZ-es tanácsosok öt tartózkodásával szemben ez kevésnek bizonyult.
Ezután hosszas jogi huzavona következett, amelynek során a zilahi közigazgatási bíróság és a kolozsvári táblabíróság már-már ellentmondott egymásnak, a néppárt így azt tervezi, hogy hivatali visszaélés miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordulnak.
Halász Judit koncertjével kezdődött csütörtök este a XI. Temesvári Magyar Napok, amely vasárnapig mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!