Hirdetés

Bekerítik a sepsiszentgyörgyi játszótereket

•  Fotó: Háromszék

Fotó: Háromszék

A sepsiszentgyörgyi mozgásparkok felszámolását fontolgatja a helyi önkormányzat. A városvezetés csütörtökön egyeztetett ebben a kérdésben, és arra jutottak, hogy a mozgáspark elemeit forgalmazó debreceni cégtől elkérik a különböző szakmai, biztonsági  jóváhagyásokat, majd azokat tanulmányozva döntik el, hogy mi lesz a kültéri edzőparkok sorsa. 

Bíró Blanka

2016. augusztus 05., 13:152016. augusztus 05., 13:15

2016. augusztus 05., 13:542016. augusztus 05., 13:54

Egy hétéves kisfiú egy ilyen parkban sérült meg nemrég, amputálni kellett az ujjbegyét. A fogyasztóvédelmi hivatal ezt követően 56 ezer lejes bírságot rótt ki a tapasztalt rendellenességek miatt, illetve a játszóterek és a mozgásparkok bezárására szólította fel az önkormányzatot.

A mozgásparkokat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) különböző jótékonysági akciók során összegyűlt pénzből vásárolta és adományozta a városnak. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezetője aggodalmának adott hangot, hogy egy sajnálatos baleset miatt veszélybe kerülhetnek a közösségi megmozdulások, arra kérte a sajtót, hogy segítsen a közösségi bizalom erősítésében. Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján újra megfogalmazta, nagyon sajnálják, ami a gyerekkel történt, s leszögezte: lehet, hogy a két mozgásparkot felszámolják, és a kültéri felszerelést visszaadják az alapítványnak.

A város által megépíttetett 47 játszótér minden elemére megvannak a jóváhagyások, részletezte az elöljáró. Szerinte a fogyasztóvédelmi hivatal kifogásai közül csak az helytálló, hogy a létesítmények nincsenek bekerítve, és bár nincsenek meggyőződve arról, hogy a kerítés szavatolja a gyerekek biztonságát, és nem is esztétikus, a közeljövőben megépítik őket.

Antal Árpád elmondta, két alkalmazott csak a játszóterek karbantartásával foglalkozik, de így is két hétbe kerül, amíg mind a 47-et végigjárják, ezért arra kérik a szülőket, jelezzék, bármilyen rongálást tapasztalnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés