2011. június 22., 08:152011. június 22., 08:15
Az önkormányzat közleménye szerint ezentúl a 984-es, újonnan létrehozott ingyenes számon tudják a helyi rendőrséget értesíteni mindazok, akik rongálásokat észlelnek a sírkertben, vagy tetten érik az elkövetőket, így a hatóság azonnal közbeléphet. „A temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, és nem utolsósorban fontos turisztikai célpontnak számítanak, ezért a létesítmény megkülönböztetett figyelmet, hatékony biztonsági intézkedéseket igényel” – olvasható a városháza tegnapi sajtóközleményében, mely szerint a Házsongárdi temetőben havonta 90–180 személyt temetnek el, és közel 1500 látogatót vonz.
A helyi önkormányzat még az elmúlt év novemberében jelentette be, mintegy 200 új térfigyelő kamerát helyezne el a város különböző pontjain, ezekből többtucatnyi a Házsongárdi temetőbe került volna. A 25 hektáros létesítmény területén azonban egyetlen ilyen kamerát sem szereltek fel, mint kiderült, az önkormányzat anyagi okokból nem tudta kivitelezni a tervet. Az elmúlt hónapokban a kolozsvári műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a Házsongárdi temetőben már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok azonban mindeddig nem voltak hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozására, valamint a vétkesek felelősségre vonására.
A Házsongárd Alapítvány korábban kérte mintegy háromszáz sír műemlékké nyilvánítását, az önkormányzat azonban ebben az esetben is jelezte: nincs pénze finanszírozni azokat a topográfiai méréseket, amelyek elengedhetetlenek az eljárás lebonyolításához, annak ellenére hogy a kulturális minisztérium a mérések elkezdését már áprilisban elrendelte.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!