Hirdetés

„Egyesítik” a székelyföldi és a kolozsvári diákigazolványt

•  Fotó: Facebook/A kártya

Fotó: Facebook/A kártya

Partnerségi szerződést írtak alá a székelyföldi és a kolozsvári diákigazolványt bevezető szervezetek: ősztől beindítják az együttműködést, ami azt jelenti, hogy a középiskolások és egyetemisták számára kiállított kártyák felhasználói kölcsönösen élhetnek a kedvezményekkel.

Bíró Blanka

2018. május 22., 08:392018. május 22., 08:39

Zsigmond József, a Sic Card elnevezésű diákigazolványt kiadó sepsiszentgyörgyi Centrum Studiorum Egyesület elnöke elmondta, az öt évig érvényes kártyát jelenleg 3718 diák használja aktívan, és 12 partner biztosít számukra kedvezményeket. „A megújulás azt is jelenti, hogy inkább kolozsvári központú lesz a kezdeményezés, de attól megmarad a székelyföldi jellege.

Idézet
A két rendszer összekapcsolása révén a kolozsvári egyetemisták otthon, a Székelyföldön használhatják a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott, úgynevezett A kártyát, igénybe vehetik a régióbeli partnerek által felajánlott kedvezményeket. Ugyanakkor a Székelyföldön kiállított Sic Card is érvényesíthető lesz Kolozsváron”

– magyarázta Zsigmond József. Kivételt képez a kolozsvári tömegközlekedés, ahhoz A kártya kell, a székelyföldi diákigazolványt nem fogadják el.

Hirdetés

Lőrincz István, a KMDSZ elnöke felidézte, négy éve indult a diákkártyaprogram, akkor keretszerződést kötöttek az önkormányzattal, a tömegközlekedési vállalattal, két vonalon ingyenes közlekedést biztosítanak a diákoknak. Évente átlag harminc partnerük van, kedvezményes belépőket biztosít, éttermekben, sportlétesítményekben is szavatol kedvezményt az A kártya – tájékoztatott Lőrincz.

Tanévenként mintegy 6500 igazolványt állítanak ki, a magyar diákok körében rendkívül népszerű. Zsigmond József arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a kártyák az európai diákigazolványok minden tulajdonságával rendelkeznek, minden országban elfogadják.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
Hirdetés