A második, módosított határidőre sem nyújtotta be a Kolozs megyei önkormányzat a kolozsvári nemzetközi repülőtér fejlesztésére vonatkozó projekt finanszírozási kérését.
2015. március 02., 20:132015. március 02., 20:13
Vákár István, a megyei közgyűlés ügyvivő elnöke lapunknak hétfőn megerősítette, hogy az önkormányzat elhalasztotta a repülőteret a vasúthálózattal összekötő uniós finanszírozású projektjét.
Az önkormányzat és a légikikötő közös közleménye szerint objektív okokból lehetetlen a keddi határidőre benyújtaniuk a finanszírozási kérést, ugyanis ehhez nem sikerült megszerezni valamennyi érintett partner beleegyezését. Hangsúlyozzák: mindkét intézmény továbbra is elkötelezett a projekt mellett, és pályázni is fog uniós támogatásra a következő pályázati kiírás alkalmával. Úgy vélik, ez lehetővé teszi majd, hogy több részletben hajtsák végre a tervezett fejlesztéseket.
A tény, hogy most nem sikerült benyújtaniuk a támogatási kérelmet, még nem jelenti azt, hogy később ne tudnák optimális körülmények közt megvalósítani a tervezett beruházást, mutatnak rá a felek a közleményben. Vákár István ugyanakkor a Krónika kérdésére közölte: egyelőre nem tud időpontot mondani arra vonatkozóan, hogy mikor kerülhet sor a pályázat leadására.
Mint arról beszámoltunk, a tavaly meghirdetett nagyszabású beruházás terve azért bukott el, mert nézeteltérések voltak a megyei tanács és a reptér vezetése között. A nézetkülönbségek egyébként Horia Uioreanu volt tanácselnök letartóztatása után alakultak ki, ugyanis a korrupció miatt őrizetbe vett Uioreanu éppen a légikikötő beruházásai kapcsán fogadott el csúszópénzt.
Korábban a repülőtér hiteligénylése miatt volt botrány, Vákár István ideiglenes elnök ugyanis elkérte a hitelkérés teljes dokumentációját, mielőtt a közgyűlés jóváhagyta azt. A reptér illetékesei viszont azt állították, hogy az önkormányzati jóváhagyás halogatása miatt a bezárás veszélye fenyegeti a légikikötőt.
A kialakult helyzetet Mihai Seplecan nemzeti liberális párti (PNL) tanácsos is igyekezett kihasználni, a tanácselnöki tisztségre pályázó politikus több ízben kritikát fogalmazott meg a megyei tanács által működtetett reptér kapcsán. Észrevételeit azt követően kezdte közölni a sajtóval, hogy nem sikerült megszereznie az Uioreanu elítélése után meghirdetett ügyvivő elnöki tisztséget.
A megaprojekt tárgyát képező, a légi és vasúti infrastruktúrát összekötő beruházás értéke több mint 70 millió euró lett volna. A pályázat szerint Szamosfalván, a reptérrel átellenben új vasútállomás épült volna, míg a légikikötőt és a vasútállomást fedett gyaloghíd és közút kötötte volna össze.
Hargita megye hivatalosan is Románia első zöld desztinációja – adta hírül szerdán a székelyföldi megye önkormányzatának sajtóosztálya. A Krónikához eljuttatott közlemény úgy fogalmaz: ez újabb fontos mérföldkő a fenntartható turizmus útján.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
szóljon hozzá!