2011. december 07., 16:092011. december 07., 16:09
A kolozsvári Ítélőtáblának a Sorin Apostu előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítását elrendelő határozata szerint a DNA ügyészei azt állítják: Apostu összesen 274 ezer lejt kapott Aspazia Droniuc üzletasszonytól a kolozsvári közszállítási vállalat (RATUC) gépkocsiparkjának kötelező biztosítási szerződése megkötéséért. „A polgármester közbenjárására 2009-ben 270, 2010-ben 290, 2011-ben pedig 280 jármű biztosítására kötöttek szerződést, melyet Liviu Neag, RATUC-igazgató írt alá” - áll a határozat indoklásában. Az ügyészek a vizsgálat kezdetekor mindössze 208,9 ezer lejes csúszópénzről beszéltek. A felgyűlt bizonyítékok alapján rendelték el a gyanú jogi besorolásának megváltoztatását, a városvezetőt tehát már befolyással való üzérkedésre módosították.
A nyomozók megállapították: Monica Apostu – a polgármester jogász felesége –, három év alatt jogi tanácsadás címen 21 részletben kapta kézhez az említett összeget összeget.
A DNA szerint Aspazia Droniuc kihallgatásakor azt vallotta: a biztosítási szerződések megkötése érdekében Sorin Apostuhoz fordult, aki ígérete szerint befolyással bírt Liviu Neag RATUC-igazgató felett, a köztisztasági cég ugyanis a helyi tanácsnak alárendelt vállalat. A közbenjárás érdekében Droniuc a városvezető feleségéhez kellett forduljon szerződést kötni jogi tanácsadásra.
Az Apostu elleni gyanút az is megerősíti, hogy Liviu Neag kihallgatásakor elmondta: a polgármester javasolta, hogy Droniuc ajánlata alapján kössék meg a biztosítási szerződéseket.
Az ügyészség azt állítja: a tanácsadási szerződések megkötése és ezek alapján a számlák kiállítása gyakorlatilag pénzmosást jelent. Az okirat hamisítás abban áll, hogy a számlákat nem valós szolgáltatás alapján, hanem mindössze a korrupciós tevékenységük elkendőzésére állították ki.
Sorin Apostu előzetes letartóztatását december ötödikén hosszabbította meg az Ítélőtábla, a városvezető így január 7-ig marad rácsok mögött.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.