Hirdetés

Befogadó várost szeretne Nagy András szászrégeni polgármesterjelölt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bemutatta kampányprogramját csütörtökön Nagy András, Szászrégen magyar polgármesterjelöltje, a város volt elöljárója, akinek nagy esélye van újabb mandátumot szerezni. 

Simon Virág

2016. május 05., 19:162016. május 05., 19:16

Az RMDSZ-es polgármester- és tanácsosjelöltek plakátjaira a Biztonság, egyetértés, fejlődés jelmondat kerül, és a közös programot is ez a három szó jellemzi.

A polgármesterjelölt szerint a városvezetőnek arra kell törekednie, hogy egy élhető és befogadó várost teremtsen, ahova szívesen jönnek befektetők, mert tudják, biztonságban vannak, és adókedvezményekben részesülnek. Olyan várost, ahol a fiatalok is szívesen maradnak, munkát találnak, lakást építenek és családot alapítanak. Szerinte nagyobb hangsúlyt kell fektetni  a közbiztonságra s ennek egyik feltétele, hogy vissza kell állítani a rendőrőrsöt Abafáján. Ugyanakkor a jelentős számú roma közösség tagjaira is oda kell figyelni, a gyermekek beiskolázására, pénzalapot kell keríteni a fiatalok szakmai felkészítésére és alkalmazására, és azt hatékonyan kell felhasználni.

Nagy András a műemlékek megőrzésének fontosságára és a városközpont felújítására is kitért. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a helyiek büszkék lehessenek a városra, és a turisták jól érezzék magukat Szászrégenben, rendbe kell tenni az elhanyagolt épületeket, és a környékbeli településekkel (Marosvécs, Alsóidecs, Görgény, Vajdaszentivány) közös turistaútvonalakat, kirándulási lehetőségeket kell kidolgozni.

„Tudjuk jól, hogy szükség van kerékpárutakra, olyan szórakozást, kikapcsolódást biztosító helyekre, ahol a család minden tagja jól érzi magát. A régeniek emlékeznek, hogy volt egy nagylélegzetű terv, amely a Kerekerdőnél kialakítandó szabadidős komplexumról szólt, ezt át kell nézni, és életbe kell ültetni. De nem szabad elfeledkezni a régeniek régi álmáról sem, hogy fedett uszodájuk legyen, s az Avântul sportpálya körüli futópálya kialakítása is szerepel a programomban” – sorolta Nagy András.

Az RMDSZ-nek jelenleg hét önkormányzati képviselője van, legalább ennyi jelölt bejuttatása a cél a mostani kampányban is. A jelöltekről Nagy András elmondta, hogy Aszalos Gábor a megyei tanácsosi listán kapott befutó helyet, így ezután onnan erősíti Régent. Három, a közéletben most bemutatkozó fiatal is felkerült a helyi tanácsjelöltek jegyzékére: Kelemen Szabolcs jogász, Horváth Dániel állatorvos és Makkai Alpár programozó. A magyar közösséget még Demeter Mária, Márk Endre és Györfi István képviseli.

A sajtóbeszélgetésen jelenlevő Tudor Veronika elmondta: Bukarestben dolgozik, jelenleg az RMDSZ szenátusi irodájának tagja, de három éve hazaköltözött, és szeretne aktívabban részt venni a közösség életében, részt vállalni az önkormányzati munkában. A negyedik mandátumára készülő Bodó Zoltán szerint a városvezetés egyik legfontosabb feladata lehetőséget teremteni a fiataloknak, hogy szakmát tanuljanak, munkába álljanak, családot alapítsanak.

Szászrégenben Nagy Andráson kívül hat polgármesterjelölt van, a 2012-ben erőteljes nacionalista kampány nyomán megválasztott jelenlegi városvezető, Maria Precup is újabb mandátumot szerezne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés