2011. november 03., 09:452011. november 03., 09:45
Az elöljáró elmondta: a www.clujbusiness.ro címen elérhető honlap elkészítésekor a kincses város korábbi befektetőinek tapasztalatait is figyelembe vették. „A portál tulajdonképpen egy olyan információs felület, amely segítségével azt szeretnénk elérni, hogy a befektetők gyors, használható és releváns válaszokat kapjanak arra a kérdésre, hogy miért pont Kolozsváron ruházzanak be” – fejtette ki Apostu. Hozzáfűzte: az oldal egyelőre csak román és angol nyelven érhető el, de a későbbiekben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A portál ugyanakkor a városnak nem került semmibe, a honlap elkészítésén kizárólag önkéntesek dolgoztak.
Az oldal tartalmazza a legfontosabb információkat a város iparáról, demográfiai adatairól, az oktatási és kulturális intézményeiről, beleértve a konzulátusokat is. Ezenkívül a város infrastruktúrájáról és megközelíthetőségéről is tájékozódhatnak az érdeklődők. Emellett olyan hasznos információk is olvashatóak a portálon, hogy euróban kifejezve mennyibe kerülnek az albérletek, élelmiszerek, vagy mennyiért visz el a taxi. A portálon ugyanakkor beszámolnak a kolozsvári ingatlanpiac helyzetéről, valamint feltüntetik valamennyi kórház, magánrendelő elérhetőségét is. Ráadásként megtekinthető egy ötperces Kolozsvárt bemutató videó is. Apostu elmondta, a visszajelzések és igények függvényében továbbfejlesztik az oldalt.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?