BBTE: nagy érdeklődés

Kolozsvár – A tavalyihoz képest valamivel nagyobb a felvételi iránti érdeklődés a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán – állítja a tagozat vezetősége. Tegnap a BBTE magyar tagozatán rendelkezésre álló 57 szakra beiratkozók száma meghaladta a 2100-at; egyes karokon már le is zárult a jelentkezés, másokon még tart a beiratkozás.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

Magyari Tivadar magyar tagozatvezető, rektorhelyettes szerint a növekvő érdeklődés elsősorban a magyar nyelvű szakok bővülésének köszönhető, de annak is, hogy stabil a magyar oktatás minősége, valamint hogy az egyes szakok piacképessé váltak, a tagozatvezetés pedig nagyon sokat munkálkodott a megfelelő tájékoztatáson. „A felvételi közeledtével ugyan felerősödött az a kalandor-kampány, amely a BBTE magyar tagozatát válságosnak, alig létezőnek állítja be, de ez nem érte el a célját: a magyar fiatalokat sikerült nyíltan, őszintén, vendégszeretettel megszólítanunk” – állítja Magyari Tivadar.

A legtöbb magyar jelentkező – több mint négyszázhetven diák – a földrajz karra iratkozott be, a második helyen a közgazdasági szakok állnak: ide 404-en, vagyis szintén valamivel többen jelentkeztek, mint a múlt évben. Keresett szak az informatika, ahol várhatóan ugyanannyi magyar elsőéves lesz, mint tavaly, illetve az idén nagyobb volt az érdeklődés a magyar nyelv és irodalom, valamint a politikatudományi kar szakjai iránt. A reáliák területén inkább az új mérnöki szakok felé irányulnak a romániai magyar fiatalok: a vegyészmérnökit, biotechnológiát vagy az anyagtudományt választják. A szociológia és antropológia szakokon még tart a beiratkozás, Magyari szerint itt az vonzza a jelentkezőket, hogy számos olyan gyakorlati tárgyat vezettek be, amely a civil szervezetekben elhelyezkedőket segítheti majd: ilyen a közönségkapcsolat, arculattervezés, pályázatírás, irodavezetés. A pszichológián csak hétfőn kezdődött a beiratkozás, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján ide is sok jelentkezőt várnak.

A székelyudvarhelyi tanítóképzőbe, amely a BBTE magyar tagozatának része, már az első beiratkozási napon többen jelentkeztek (43-an), mint tavaly összesen. Beteltek a helyek a református hitoktatóin és római katolikus teológián is. A BBTE-n idén újdonság, hogy bármelyik szakra be lehet iratkozni az egyetem öt kihelyezett részlegén is: Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Besztercén, Máramarosszigeten és Zilahon. A szentgyörgyi és szatmári irodákban iratkozott be a magyar tagozatos jelentkezők közel egyharmada. „A jelentkezés még tart, de jó esély van arra, hogy idén ne csökkenjen a magyar elsőévesek száma a tavalyihoz képest” – állítja Magyari Tivadar.

L. L.

 

BBTE-díszdoktor lesz Al Gore

Többek között Al Gore volt egyesült államokbeli alelnöknek készül díszdoktori címet adományozni a Babeş–

Bolyai Tudományegyetem (BBTE). Döntésüket azzal indokolják, hogy Al Gore újjáélesztette a környezetvédelmi mozgalmat. „A BBTE-n volt Romániában először környezettudományi tanszék. Ennek keretében követni szeretnénk a világon a klímakérdésben elhangzó vitákat. Külön értékeljük Al Gore rangos tevékenységét” – jelentette ki Cristina Nistor, az egyetem szóvivője. Mint hangsúlyozta, a 2007–2008-as egyetemi tanévben az akadémiai, kulturális, egyházi és politikai élet több kiemelkedő személyiségét is részesítik majd a BBTE legmagasabb rangú kitüntetésében. Díszdoktorrá avatják például Orhan Pamuk török írót, aki 2006-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat, a jeruzsálemi Robert S. Wistrichet, aki az Antiszemitizmust Kutató Intézet igazgatója, Jurgen Rutgers német politikust, az Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét, Norman Manea New York-i írót, a 2005-ben Nobel-díjjal kitüntett Jean Marie Lehn strasbourgi kémikust, és a tevékenységéért 1981-ben szintén kémiai Nobel-díjjal jutalmazott egyesült államokbeli Roald Hoffmant.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetősége a közeljövőben dönt az ünnepséget menetrendjéről is.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza