Hirdetés

BBTE: elkezdődött a beiratkozás

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Hetvenkét szakon mintegy 1200 tandíjmentes hely várja a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatára beiratkozó diákokat – tudtuk meg Magyari Tivadartól, a felsőoktatási intézmény magyar rektorhelyettesétől. Az intézmény különböző szakjaira hétfőtől július 23-áig iratkozhatnak be a diákok.

Kiss Előd-Gergely

2011. július 12., 07:462011. július 12., 07:46

A beiratkozási határidő ugyanakkor karonként változik, van, ahol már korábban, július 15-én vagy 16-án véget ér a jelentkezési időszak.

Magyari Tivadar érdeklődésünkre elmondta: a példátlanul gyenge érettségi eredmények nem befolyásolják a BBTE beiskolázási terveit, a korábbi évekhez hasonlóan az egyetemre a nyári jelentkezési időszakon kívül ősszel is be lehet iratkozni. A szeptember eleji beiratkozáson a sikeresen pótérettségiző gimnazisták is részt vehetnek, a rektorhelyettes ellenben arra számít, hogy ekkor már javarészt csak tandíjas helyek maradnak. Felvetésünkre, hogy nem lenne-e indokolt újra bevezetni a felvételi vizsgát, Magyari Tivadar kifejtette: a megmérettetés bevezetése mellett eddig elsősorban az érettségi kétes értéke szólt, ha azonban az érettségi hosszabb távon is komolyabb lesz, akkor érdemes lesz figyelembe venni, mert jobban felméri a diák felkészültségét, mint a felvételi vizsga. A BBTE-n a legtöbb kar egyébként nemcsak az érettségi vizsga eredményét, hanem a gimnáziumi tanulmányi eredményeket, illetve az illető szak profiljának megfelelő tantárgyak eredményeit is figyelembe veszi.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyébként összesen 4760 tandíjmentes és 9026 tandíjas helyet hirdetett meg nappali tagozaton, míg levelezőtagozaton 2685 tandíjas hely áll az érdeklődők rendelkezésére. A beiratkozási díjak karonként változnak, ezért idén 30 és 220 lej közötti összeget kell fizetni. Az éves tandíj általában 2500 lej, azonban néhány karon ez is eltérő, míg a fizika szakon csak kétezer lejt kell fizetni, addig színművészeti és színháztudományi karon 4500 lejbe kerül. A beiratkozáshoz a leendő egyetemistáknak nem kell feltétlenül Kolozsvárra utazniuk, ugyanis ezt megtehetik a felsőoktatási intézmény sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, máramarosszigeti, besztercei és zilahi regionális központjaiban is. A részletes adatok egyébként elérhetőek a BBTE honlapján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés