Hirdetés

Băsescu nyolc megyét akar, Florea fogyatékosokhoz hasonlította Hargitát és Kovásznát

Arra kérte a tegnapi kormányülésen Traian Băsescu államfő a Boc-kabinet tagjait, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a régióátszervezés nyomán nyolc megye vagy hét megye és önálló státussal Bukarest maradjon a jelenlegi negyvenegy helyett. Az államelnök szerint az 1968-ban kijelölt megyék nem tudnak hatékonyan hozzájutni az európai uniós pénzalapokhoz, s ezek ugyanakkor meglátásában a korrupció melegágyai.

Krónika

2011. június 09., 07:462011. június 09., 07:46

Băsescu leszögezte, a kevesebb megye lehetővé tenné a bürokrácia visszaszorítását, és felgyorsítaná a decentralizáció folyamatát. „Nem lehet racionális fejlődésre számítani ilyen apró közigazgatási egységekkel, az pedig ahogyan az uniós pénzeket a megyék kis projektjeire felhasználják, nem hatékony” – véli az államfő. A bürokráciát meglátásában azzal lehetne visszaszorítani, hogy a kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen – mint mondta – jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna.

Az államelnök a kormányülés kezdetén ugyanakkor arról is beszélt, tudatában van annak, hogy a pártokat érzékenyen érinti a közigazgatási rendszer átalakítása, mivel „valamennyien azt hiszik, hogy ha az ők pártjuk adta a megyei önkormányzat elnökét, akkor ők uralják a megyét”. Băsescu szerint a megyékben eluralkodott a korrupció, „pártokon átívelő családok jöttek létre”. Hozzátette: az elkövetkező napokban jelenik majd meg egy olyan jelentés, amelyből kiderül, hogyan használták fel a megyék a lehívott európai uniós pénzeket.

Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, hivatalos kormányverzió még nincs. A nyolc megyéről szóló PDL-javaslat kapcsán azonban kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lapunknak azt mondta, hogy ez nem járható út. „Az RMDSZ benyújtotta saját közigazgatási átszervezésre vonatkozó tervezetét – fogalmazott Kelemen Hunor. – A szövetség számára nagyon fontos, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba, vagy Dél-Tirolhoz hasonlóan egy alrégióba tartozzon, és a Partium is egy entitás legyen. A magyar közösség érdekeit a helyi közigazgatásban kell érvényesíteni, ám ha a helyi közigazgatásban megszűnik a magyar többség, ellehetetlenül az érdekérvényesítés.”

Floreának nem kellenek a magyar szomszédok

Nem támogatja Dorin Florea azt, hogy egy régióba tömörüljön Hargita, Kovászna és Maros megye. Marosvásárhely polgármestere szerint a két megyével együvé tartozni olyan, mintha „úgy látnál hozzá a munkához, hogy két fogyatékost odatennél, hogy felássa a kertet”. Tegnapi sajtótájékoztatóján az elöljáró leszögezte, szerinte is szükséges a közigazgatási térkép újrarajzolása, azonban szerinte ebben a kérdésben a kormánynak nem szabadna felelősséget vállalnia a parlament előtt.

A székelyek kitartanak

A háromszéki MPP újra előrukkolt eközben tegnap tavalyi javaslatával, hogy a három székely megye önkormányzata együttesen ülésen mondja ki, hogy ragaszkodnak a Kovászna, Hargita és Maros megyéket magában foglaló Székelyföld régióhoz. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke Sepsiszentgyörgyön úgy nyilatkozott, az önkormányzati képviselőket szavazataikkal hatalmazták fel a döntésre a választópolgárok, ezen elv alapján kinyilváníthatják akaratukat, hogy egy régióhoz akarnak tartozni, és nem fogadnak el semmilyen más változatot. Fazakas Tibor felkérte a három megye tanácselnökét, hogy szervezzék meg az együttes ülést, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt is arra kérte, támogassa ezt a kezdeményezést.  Fazakas Tibor tavaly már levélben is elküldte javaslatát a Kovászna megyei közgyűlésnek, hogy a három megye együttes ülésen fogalmazza meg, hogy egy fejlesztési régióba kívánnak tartozni. Akkor azt a választ kapta, hogy törvény szabályozza, miről dönthet a tanács, és politikai döntéseket nem hozhat. Az MPP-s politikus kifejtette, az alakulatban aggodalommal figyelik, hogy a nagyobbik kormánypárt megpróbálja ellehetetleníteni a székelyföld régió létrehozását. „Ha a Székelyföldi magyarokat kisebbségbe taszító nagyrégió megalakul, a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert évekkel ezelőtt megszavazta a jelenlegi fejlesztési régiók megalakulását” – szögezte le Fazakas Tibor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés