Hirdetés

Bandaháború a sürgősségin

Nagyszeben – fegyverrel kellett megfékezni a kórházban randalírozókat. Bandák közti leszámolás helyszíne volt vasárnap este a Szeben megyei kórház sürgősségi osztálya. Két alvilági csoport között az utcán kezdődött a verekedés, amelynek nyomán egy 31 éves férfi, szúrt mellkasi sebbel, életveszélyes állapotban került kórházba. A sürgősségi osztályra a sérült férfi után jöttek a másik banda tagjai, akik meg akarták ölni őt.

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

A kórházi alkalmazottak riasztása nyomán több tucatnyi rendőr és csendőr érkezett a helyszínre elcsitítani a konfliktust, amelynek során heten megsebesültek, és jelentős anyagi kár keletkezett: a sürgősségi osztályt fejszékkel és kardokkal verték szét a banda tagjai.
Szemtanúk szerint korábban az utcán két személygépkocsi állt meg, egyikből öt férfi szállt ki, és némi dulakodás után szíven szúrták a másik autóban ülő, a helyi alvilágban „Licã” néven ismert férfit, majd elhajtottak. Az esemény helyszínére érkező mentőautó azonnal kórházba szállította a leszúrt férfit. A konfliktusban részt vevők egyike azonnal telefonált a 112-es segélyhívó számra mondván, hogy a támadók valószínűleg követni fogják áldozatukat a kórházba is.
„A riasztásra azonnal küldtünk egy egységet amelynek feladata a konfliktus csitítása volt. Néhány perc múlva a felbukkant a helyszínen egy öt tagú, nagyon agresszív csoport, botokkal, fejszékkel, kardokkal felfegyverkezve támadtak minden jelenlévőre. A támadók megfékezésére a szolgálati fegyvereket is használnunk kellett” – nyilatkozta a Szeben megyei csendőrség egyik tisztje, aki nem tartotta kizártnak azt sem, hogy a támadók kábítószeres befolyás alatt cselekedtek. „A sürgősségi osztály munkatársait is megtámadták a bandatagok, akik több ablakot is betörtek” – mondta Constantin Roºca, a sűrgősségi osztály vezetője. Alexandru Picu sebész szerint a szíven szúrt férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba, ahol megműtötték, állapota válságos.
Mind az öt támadót letartóztatta és kihallgatta a rendőrség. A vizsgálat során kiderült, visszaeső bűnözőkről van szó, akik ellen gyilkossági kísérlet, illegális fehérfegyver-tartás, és a közrend megsértése miatt indítanak eljárást. Iratcsomójukat – előzetes letartóztatásba helyezési javaslattal – a Szeben megyei ügyészségre továbbítják.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés