Az egyetem dönt a feliratügyben

Csak a Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) hivatott dönteni a magyar feliratok elhelyezése ügyében, a 2007. július elsejei dátum is az oktatási intézet vezetésétõl függ – derül ki a Külügyminisztérium csütörtöki közleményébõl. A lapunkhoz eljuttatott dokumentum a minisztérium pontosításait közli azokról a hírekrõl, melyek azt állították: a BBTE-n 2007. július elsejétõl kiteszik a magyar nyelvû feliratokat.

2007. január 26., 00:002007. január 26., 00:00

A dokumentum ismerteti azt a levelet, amelyet Mihai Rãzvan Ungureanu román külügyminiszter írt Göncz Kingának, a magyar diplomácia vezetőjének. Ebben a feliratok kifüggesztésére utalva a román miniszter azt állította, hogy „a magyar oktatók által említett határozat, amellyel novemberi akciójukat kívánták alátámasztani, nincs hatályban”, csupán tervezet szintjén létezik. „A román külügyminiszter csak arra a határozattervezetre utalt, melyet 2007. július elsejétől alkalmazhatnak, abban az esetben, ha ezt a BBTE vezetősége elfogadja” – állítja a közlemény, mely szerint a BBTE szenátusa az egyedüli testület, mely dönteni hivatott a kérdésben.
Az utóbbi hónapok során kialakult helyzet tisztázása érdekében a BBTE magyar tagozatának vezetőtanácsa is állásfoglalást fogalmazott meg. A dokumentum szerint a magyar tagozatnak saját erejéből nem áll módjában az önálló Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének jóvátétele, felvállalják ugyan a magyar tannyelvű karok szakmai előkészítését, de azok létrehozásához politikai akarat szükséges. Megjegyzik: a magyar karok létrehozása nem tekinthető a BBTE hálózati egységéből való kilépésnek. „Nem értünk egyet azokkal a véleményekkel sem, mely szerint a BBTE-n folyó magyar nyelvű oktatást a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemre kellene áttelepíteni – írják a magyar oktatók. – Történelmi felelőtlenség lenne a Bolyai Tudományegyetem jogutódjaként működő BBTE magyar tagozatának a megszüntetése.”
Az oktatók kifejtik: nem értenek egyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökének elbocsátásával, de a BKB által választott megoldásokat sem támogatják.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása