2011. november 21., 07:332011. november 21., 07:33
A Változások? Egyetemek a tanügyi törvény bevezetése után című kerekasztal fő meghívottjaként az államtitkár hangsúlyozta, a tanügyi törvény mindenki számára kötelező, és a minisztérium mindent megtesz, hogy megoldja a marosvásárhelyi helyzetet, Daniel Funeriu miniszter a közelmúltban személyesen tájékozódott erről. Emlékeztetett, a MOGYE chartája még nincs elfogadva, és amennyiben ez nem történik meg időben, életbe léptetik a törvény által előírt szankciókat. „Ez kényes kérdés, de reméljük, hogy a ráció fog győzni” – mondta az államtitkár. Az egyetemen kialakult magyar tanerőhiány kapcsán kifejtette, hogy a törvényi szabályozás megengedi magyarországi tanárok fogadását, ami a MOGYE-n eddig is bevett gyakorlat volt.
A vitafórum másik meghívottja, Kötő József parlamenti képviselő, aki az alsóház oktatási bizottságának tagjaként maga is részt vett az új tanügyi törvény kidolgozásában, arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az első olyan jogszabály, amely nemcsak előírásokat, hanem szankciókat is tartalmaz. Elmondta, a törvény 124. szakasza név szerint említi a multikulturális egyetemeket, amelyeken kötelező a magyar intézetek, vonalak, tagozatok létrehozása, míg a következő szakasz felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyek bevethetők a jogszabályt nem alkalmazó felsőoktatási intézmények esetében.
Az RMDSZ-es képviselő hangsúlyozta, az intézményépítés folyamatában a magyar intézetek csupán alapsejteknek tekinthetők, és a továbbiakban gondoskodni kell róla, hogy ezek karrá szerveződve tagozatokat hozzanak létre, amelyek az egyetemi autonómia jogkörével rendelkeznek. Az új tanügyi törvényről szólva a meghívottak hangsúlyozták, ez mindenki számára egyenlő módon biztosítja a minőségi oktatáshoz való jogot, legyen az egy kisebbség tagja vagy egy elszigetelt település lakója. Cătălin Baba szerint azonban a gyakorlatba ültetésben nagy szerepük lesz az önkormányzatoknak, illetve a felsőoktatási intézmények esetében az egyetemek vezetőségének, ugyanis a jogszabályt úgy dolgozták ki, hogy ne sérüljön az egyetemek autonómiája, a rektoroknak pedig egyfajta menedzserszerepet szántak.
Az új oktatási törvényről az erdélyi látogatáson tartózkodó Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár is elismerő hangon szólt. „Bízunk abban, hogyha egy országban elfogadnak egy törvényt, azt végre is hajtják, helyi vagy adott esetben szűk pártpolitikai érdekek nem akadályozhatják meg a törvény adta lehetőségek gyakorlását” – mondta az MTI-nek a MOGYE-val kapcsolatos kérdésére a fideszes politikus, rámutatva, hogy a magyar oktatási vonal létrehozása összhangban van „az ígéretesen alakuló oktatási szabályozással”.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?