2011. április 19., 07:392011. április 19., 07:39
Az önkormányzati képviselők másodízben ültek össze megtárgyalni a kérdést, miután a szombati tanácsülésen nem voltak elegendően. A határozat értelmében a május 8-án tartandó időközi polgármester-választásra közel 330 ezer lejt utalnak át a polgármesteri hivatal béralapjából. Ludescher István megbízott polgármester ígérete szerint erről már a tegnapi nap folyamán értesítette a Máramaros megyei prefektúrát, illetve a kormányt.
Az RMDSZ nagybányai területi szervezetének elnöke – aki Cristian Anghel volt elöljáró felfüggesztése óta a polgármesteri feladatokat is ellátja – a bukaresti Új Magyar Szó napilapnak elmondta, hogy a szövetség nem indít saját jelöltet, hanem az ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjét támogatja. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta koalíció ugyanis azt ígérte, ebben az esetben megtarthatják az alpolgármesteri tisztséget.„A politikai alku úgy szól: ha nem állítunk jelöltet, hanem az ellenzéki jelöltet támogatjuk, a tisztséget a 2012-es választások után is megőrizhetjük” – nyilatkozta a lapnak Ludescher, rámutatva, a nagybányai RMDSZ eddig is a liberálisokkal gyakorolta a hatalmat, és 2008-ban ennek a politikai alakulatnak a segítségével szerezte meg az alpolgármesteri széket.
Az USL jelöltje, Cătălin Cherecheşen kívül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) nevében Mihai Pătraşcu képviselő indul a polgármesteri székért, a nagyobbik kormánypárt azonban saját vetélytársra is számíthat a szintén PDL-s Vasile Vlaşin önkormányzati képviselő személyében, aki bejelentette, függetlenként indul az előrehozott választáson. Neki egy másik függetlennel, Mircea Dolhával, illetve Doru Dăncuşsal, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) jelöltjével is meg kell mérkőznie. Mint ismeretes, a nagybányai polgármesteri tisztség Anghel addigi elöljáró bebörtönzésével üresedett meg, akit tavaly korrupció miatt másfél éves szabadságvesztésre ítéltek.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!