Hirdetés

Az Európai Szabad Szövetség teljes jogú tagja az EMNP

Az autonómia és regionalizmus iránt elkötelezett európai pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjává fogadták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) az EFA pénteken és szombaton tartott korzikai közgyűlésén – közölte szombaton az EMNP sajtóirodája.

2016. április 02., 18:312016. április 02., 18:31

2016. április 02., 21:032016. április 02., 21:03

A Franciaországhoz tartozó Korzika sziget fővárosában, Ajaccióban tartott közgyűlésen Szilágyi Zsolt elnök képviselte az EMNP-t.

Günther Dauwen, a pártszövetség igazgatója elmondta: hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak az EMNP-vel és annak védnökével, Tőkés Lászlóval. Francois Alfonsi EFA-elnök arról biztosította a kongresszust, hogy az elnökség támogatja a tavaly társult tagságot nyert EMNP teljes jogú tagságát.

Szilágyi Zsolt a tagságról döntő szavazást követően megköszönte a bizalmat és arról beszélt, hogy Európa hatékonyabb és élhetőbb lesz, ha a nemzeti régiók, őshonos közösségek kiharcolják szabadságukat, és a döntések közelebb kerülnek az emberekhez.

Újságírói kérdésre kijelentette: a bukaresti hatalom provokálja az autonómia erdélyi híveit. „A székely szabadság napján részt vevő magyarok ellen alkalmazott represszív büntetések provokatívak és a félelem légkörét akarják visszahozni. Mindent el fogunk követni, hogy a megfélemlítés eszközeként alkalmazott büntetéseket visszavonják. Ha kell, nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet” – idézte az EMNP közleménye Szilágyi Zsoltot.

A közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg Katalónia jelenlegi helyzetéről az EFA Youth ifjúsági szervezet működéséről, valamint a párt háttér-kutatóintézménye, a Centre Maurits Copieters részéről. Ez utóbbinak a kongresszussal párhuzamosan folyó munkálatain Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte az erdélyi szervezeteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
Hirdetés