Hirdetés

Az érintett szakasz helyreállítására kötelezték a határon átnyúló folyószennyezést előidéző társaságot

•  Fotó: Vízügyi Igazgatóság

Fotó: Vízügyi Igazgatóság

A nehézfémeket tartalmazó bányavízzel szennyezett part- és folyószakasz megtisztítására, a szennyezés megszüntetésére kötelezték a román vízügyi hatóságok a Máramaros megyei folyószennyezésért felelős társaságot.

Rostás Szabolcs

2021. február 18., 16:102021. február 18., 16:10

2021. február 18., 16:582021. február 18., 16:58

Minderről csütörtökön délután tájékoztatta a Krónikát a kolozsvári központú Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság, beszámolva arról is, amiről a magyar hatóságok órákkal korábbi közlése alapján már tudunk, miszerint jelentős, határon átnyúló nehézfémszennyezés történt az észak-erdélyi megyében. Megerősítést nyert, hogy egy elhagyott állami színesfémbánya bezárt tárnáiból ömlött bányavíz a Láposbánya patakba, majd a Lápos folyóba Máramaros megyében, innen pedig a nehézfémszennyezés a Szamoson keresztül Magyarországra jutott.

A regionális vízügyi igazgatóság lapunkkal közölte, hogy az intézmény szakemberei szerda óta vannak riadókészültségben, és a balesetről tájékoztatták a magyar felet is.

Hirdetés

A vízmintán végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a tisztítatlan bányavízzel szennyezett folyóvízben több nehézfém – vas, mangán, réz és cink – esetében a koncentráció meghaladja a normális értékeket. A román vízügyi szakemberek a Szamos szatmárnémeti szakaszán vett minta alapján vizsgálták a víz minőségét. Halpusztulást nem észleltek az érintett folyószakaszokon. Közölték, a „szennyező fizet” elve alapján az Explo Mining COAL Kft. fogja állni a járulékos költségeket, beleértve a hatósági beavatkozást, a hatályos törvényeknek megfelelően.

•  Fotó: Facebook/Apele Române/videóból Galéria

Fotó: Facebook/Apele Române/videóból

„A helyszíni ellenőrzés nyomán kiállított jegyzőkönyvben munkatársaink három kötelező és azonnali intézkedés megtételére kötelezték a szennyezőt. Mindent meg kell tennie a szennyezés elhárítása és csökkentése érdekében, sürgősen meg kell tisztítania és fertőtlenítenie a Lápos folyó medrét és partját, ugyanakkor monitorozni köteles a folyóvizekbe ömlő bányavíz minőségét” – szerepel a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság jelentésében. A hatóság hozzátette, hogy a vízügyi ellenőrzés eredményének összesítése után fogja közölni az érintett társasággal a szennyezés miatt kiszabott büntetést. A vízügyi igazgatóság ugyanakkor azt is közölte: a bezárt bányák és a meddőhányók állandó vízügyi kockázatot jelentenek a térségben, és a hatóság folyamatosan figyelmezteti az illetékeseket a veszélyekre. 

korábban írtuk

Bezárt máramarosi bányából kiömlött tisztítatlan bányavíz okozta az észak-erdélyi folyószennyezést
Bezárt máramarosi bányából kiömlött tisztítatlan bányavíz okozta az észak-erdélyi folyószennyezést

Egy állami bányavállalat bezárt tárnáiból ömlött bányavíz a Lápos folyóba Máramaros megyében, innen jutott nehézfémszennyezés a Szamoson keresztül Magyarországra – tudta meg a Krónika csütörtökön a hatóságoktól.

Pásztor Sándor, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter vízügyi tanácsadója az MTI-nek úgy nyilatkozott: a bányavíz a kiömlés első óráiban másodpercenként 1,5-1,6 köbméteres hozammal folyt a patakba, és vöröses színű üledéket sodort magával. Hozzátette: jelenleg is folyik a víz a bányából, de már csak másodpercenkénti 0,3-0,4 köbméteres hozammal, és már jóval tisztább, mint a kezdeti órákban volt. Elmondta: a Lápos folyóból vett vízmintákban a mangán, a réz és a cink értéke 2-3-4-szerese volt a megengedett küszöbértéknek, a vasé pedig ennél sokkal magasabb.

Pásztor Sándor szerencsés körülménynek tekintette, hogy árhullám vonul le a Szamoson, melynek vízhozama meghaladja a 200 köbmétert másodpercenként, ezért a bányavíz hamar feloldódik. Hozzátette: ilyen esetekben a bányát nem lehet eldugaszolni, hogy megakadályozzák a kiömlést, a karbantartónak olyan munkálatokat kellett volna elvégeznie, amelyek felfogják, leülepítik a kiömlő vizet.

A magyarországi Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön délután az MTI-vel közölte, a vízügy megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szamoson Romániából érkező nehézfémszennyezés ne jusson ki a mederből, a katasztrófavédelem pedig folyamatosan monitorozza a folyóvizeket. A vízügy zsilipeket és csatornákat zár le, a katasztrófavédelem pedig felállította a mobil laboratóriumát az érintett határszelvényben. A szennyezés a Szamoson csütörtökön hajnali 1 órakor ért magyar területre Romániából.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Csengernél hajnali 2 órakor vett mintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja volt határérték feletti, ám a 4 és 6 órai mintavételi eredmények alapján a szennyezés jelentősen, határérték közeli, illetve alatti értékre csökkent. Cianidot nem tartalmaz a szennyezés. Az OVF azt írta: a vízügy a zsilipek és csatornák lezárásával, a csóva útjának állandó követésével, a vízmintaeredmények folyamatos elemzése alapján gondoskodik arról, hogy a szennyeződést a mederben tartsa, az a lehető legkisebb mértékben juthasson élő szervezetbe Magyarországon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés