Hirdetés

Az EMNP az etnikai arányosság elvének érvényesítését javasolja az RMDSZ-nek

Az etnikai arányosság elvét érvényesíttetné az EMNP a romániai parlamenti választásokon, így ugyanis szerintük biztosítva lenne a magyar képviselet. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azonban lapunk kérdésére aberránsnak nevezte az ötletet.

Krónika

2011. november 23., 12:312011. november 23., 12:31

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az etnikai arányosság elvének érvényesítését javasolja az RMDSZ-nek, hogy a jövő évi romániai parlamenti választásokon a kisebbségi szervezetek előre meghatározott számú parlamenti mandátumért versenyezhessenek egymással, és emiatt ne kerüljön veszélybe a magyarság parlamenti képviselete – jelentette ki Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke.

A politikus az MTI-nek elmondta: az etnikai arányosság elvének érvényesítése biztosíthatja a romániai magyarság parlamenti képviseletének stabilitását. „Ez a román többség számára is előnyös – mondta –, hiszen így a kisebbségek garantáltan parlamenti keretek között folytathatják érdekérvényesítési munkájukat, és nem áll fenn annak veszélye, hogy a viták az utcára kerülnek.” Emellett a romániai magyarságon belül érvényesülhet a pluralizmus a jelenlegi „egypártrendszer” helyett, ami Toró szerint jelentős demokráciadeficitet okoz.

Toró T. Tibor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nemrég egyezett meg nagyobbik koalíciós partnerével, a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) az új választási rendszer alapelveiről, amely mentén kidolgozzák az új választási törvényt. E jogszabály szerint szervezik meg egy év múlva Romániában a parlamenti választásokat.

Az EMNP ezért azt javasolja az RMDSZ-nek, hogy érvényesítse a tárgyalásokon az etnikai arányosság elvét, amely szerint a romániai magyarság számára elkülönítenek számarányának megfelelő parlamenti mandátumot. Ezekért versenyezhetnek majd a romániai magyar politikai szervezetek, amelyek így nem kockáztatják azt, hogy a politikai verseny miatt a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.

Hátrányos módosítás?

Toró szerint az eddigi koalíciós megállapodás, miszerint egyfordulós egyéni választókerületes választási rendszert vezetnek be, hátrányos a romániai magyarság számára, hiszen a magyarok szétszórtan élnek Romániában, az egyéni választókerületes rendszer pedig eltorzítja a választói opciókat, és az arányosság elve nem érvényesülhet. A politikus szerint a megállapodásnak az a része, miszerint a képviselői helyek körülbelül egyharmadát országos listákról töltik meg, csak részben korrigálja a választási rendszer torzságát, hiszen kompenzációs szavazatokat a romániai magyarság csak ott gyűjthet, ahol a jelöltjük nem nyert az egyéni választókerületekben. Toró szerint ez azt jelenti, hogy a magyarok által többségben lakott régiók nem járulhatnak hozzá a kompenzációs rendszerhez, így számítása szerint csak 2-3 mandátumot nyerhet a romániai magyarság azokon a vidékeken, ahol a magyarság számbelileg kisebbségben él.

Toró közölte, hogy módosító javaslatukat átadják az RMDSZ parlamenti frakciójának. Rámutatott: első lépésben a romániai magyar politikai szervezeteknek kellene megegyezniük az etnikai arányosság elvéről, majd ezt a román pártokkal folytatott tárgyalásokon kell érvényesíteni.

A megbízott elnök ugyanakkor leszögezte, az RMDSZ olyan választási rendszert akar kialkudni a román pártokkal, amely számára kedvező, de a többi magyar szervezetnek hátrányos. „Ez csak növeli a feszültséget a politikai táborok között, aminek elsősorban a romániai magyar közösség lesz a vesztese” – fejtette ki Toró T. Tibor.

Borbély: aberráns javaslat

Aberráns javaslatnak tartja azonban Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke az EMNP javaslatát. „A felvetés ellentmond a választási alapelvnek, ilyen kritérium egyszerűen nem létezik. Az etnikai arányosság elvét egyetlen államban sem alkalmazzák” – fogalmazott a politikus a Krónika kérdésére.

Mint mondta, az etnikai arány figyelembevételével nem lenne lehetőség a román választópolgárok megszólítására, az RMDSZ elsődleges érdeke pedig az, hogy minél több mandátumot kapjon a parlamentben. „Mindeddig sikerült túlszárnyalni az 5 százalékos arányt. Kérdés, hogy a népszámlálás eredményeit megkérdőjelező EMNP hogyan akarja éppen a cenzus adataira alapozni a jövő évi választásokat, hiszen ez az egyetlen adatbázis, amelyet ebben az esetben figyelembe veszünk” – hangsúlyozta Borbély.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés