
Fotó: Planespotters.net
Új repülőjáratot indít március végén a Temesvár–Kolozsvár–Jászvásár-útvonalon a Tarom állami légitársaság – jelentette be a News.ro hírügynökség szerint Maricel Popa, a Iaşi megyei önkormányzat elnöke.
2018. február 28., 09:202018. február 28., 09:20
A Tarom annak nyomán döntött a bővítésről, hogy február elején a Blue Air légitársaság közölte: megszünteti a három megyeszékhely között közlekedő légi járatát. A lépést a temesvári nemzetközi repülőtérrel kialakult konfliktussal indokolták.
„Egyeztettem a Tarom vezetőivel, a járat március végén fog elindulni” – jelentette ki a megyei tanácselnök. A légi közlekedéssel kapcsolatos híreket és ajánlatokat közlő BoardingPass.ro honlap tájékoztatása szerint ugyanakkor Temesvár és Jászvásár között hétfőn, szerdán, csütörtökön és vasárnap közlekednek a repülők, míg a Temesvár–Kolozsvár-útvonalon hétfőn, szerdán és pénteken indítanak légi járatokat. Eszerint Kolozsvár és Jászvásár között nem lesz közvetlen összeköttetés.
A Blue Air hivatalos Facebook-oldalán közölt bejegyzésben továbbá úgy fogalmaztak: „úgy tűnik, egyeseket egyre jobban zavar a romániai vállalatok jelenléte a román piacon”. A társaság 2016 októbere óta csak belföldi járatokat működtet Temesvárról, ahonnan Kolozsvár és Jászvásár mellett Konstancára indított gépeket. A Blue Air egyébként több mint 100 rendszeres járatot működtet 16 ország érintésével, a vállalat utasainak száma pedig tavaly meghaladta az 5 milliót, ez 70 százalékos növekedés 2016-hoz képest.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!