Hirdetés

„Tüntetéshalmozó” marosvásárhelyi iskolaügy

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Ellentüntetést szervez a római katolikus egyház által szombaton 15 órára tervezett könyves tiltakozással egy időben a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület. 

Szucher Ervin

2016. november 10., 19:572016. november 10., 19:57

Míg a római katolikusok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált felekezeti iskoláért vonulnának utcára, a Kovács István Dávid által alapított szervezet azok ellen szólna, akik kampánytémát próbálnak faragni az ügyből. Az egyház könyvvel hívja a résztvevőket, a civil szervezet gyertyával várja híveit. Kovácsék a Facebook közösségi portálon, egy helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésben hirdetik az eseményüket.

Lapunk megkeresésére Oláh Dénes főesperes diverziónak nevezte az egyesület akcióját. „Láttam a felhívásukat, nem tántorít el, mi továbbra is ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz” – jelentette ki. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az ellentüntetők megzavarják az iskoláért tiltakozókat, és megpróbálják lejáratni az ügyet, a főesperes annyit mondott: „ez is benne van a pakliban”.

Törvénytelen partizának­ció

Az ellentüntetés kezdeményezőjét nem sikerült elérnünk, a városháza alárendeltségében működő láttamoztató bizottságtól azonban megtudtuk, amennyiben Kovács és hívei ugyanott és ugyanakkor ellentüntetést szerveznek, pénzbírságra számíthatnak, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellenük. „Jelenleg egyetlen bejelentett, és ezáltal törvényessé vált tiltakozó akcióról tudunk: arról, amit az Erdélyi Római Katolikus Státus szervez. A jogszabály értelmében más nem szervezhet tüntetést ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen. Ellenkező esetben a karhatalom előtt felel” – mondta Valentin Bretfelean, a tömegrendezvényeket láttamoztató bizottság elnöke, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.

A katolikus egyház zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja mindazokat, akik számára fontos a DNA célkeresztjébe került magyar iskola megmentése. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédek, ima és énekek hangzanak el.

Nyugalomra int Florea

A város polgármestere, Dorin Florea nyugalomra inti a vásár­helyieket, és politikamentes tüntetést kér a szervezőktől, résztvevőktől, megerősítve, hogy a katolikus egyház rendezvénye eleget tesz az 1991/60-as számú gyülekezési törvénynek. Az elöljáró ugyanakkor azt üzeni „mindazoknak, akik szeretik a várost”, ódzkodjanak attól, hogy a tüntetést „politikai tőkekovácsolásra” vagy „ígéretek és illúziók árulására” használják. „Amíg kormányon voltak, a politikusoknak bőven volt idejük bebizonyítani, hogy szeretik ezt a várost, és hajlandók tenni érte, úgy, hogy a harmónia, és ne a konfliktusok városa legyen” – fejtette ki a polgármester.

Egyébként a katolikus iskola ügyében az első napokban rendkívül óvatosnak mutatkozó két nagy román párt közül a liberálisok törték meg a csendet. Cristian Chirteş parlamenti képviselő aggasztónak tartja az RMDSZ „beavatkozását és nyomásgyakorlását”, Kelemen Hunor elnök állásfoglalását. Ugyanakkor gyanúsnak tartja Ştefan Someşan szociáldemokrata főtanfelügyelő RMDSZ-szel való kapcsolatát, és hasonlóan vélekedik Victor Ponta volt kormányfő döntéséről is, aki két éve menesztette Vasile Oprea prefektust.

Chirteş azzal a közigazgatási perrel hozza kapcsolatba a kormánymegbízott leváltását, amelyet Oprea a helyi önkormányzat ellen indított a katolikus iskola létesítése kapcsán. Akárcsak a Kovács István Dávid-féle szervezet, a Szabad Emberek Pártja (POL) is attól tart, hogy az RMDSZ kampánycélokra készül felhasználni az iskolaügyet. A vásárhelyi tüntetéssel egyidőben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is tiltakoznak, míg Csíkszeredában este 7 órától vonulnak utcára.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés