
Fotó: Boda L. Gergely
Előzetes bejelentés nélkül, mintegy meglepetésképpen létesítettek hétvégén kerékpársávot Marosvásárhelyen, a Madách és a Levendula utcában, a szakasz azonban semmilyen létesítményt, intézményt, illetve lakótelepet nem köt össze egymással, így egyelőre nem sok gyakorlati haszna van.
2016. március 23., 12:522016. március 23., 12:52
Claudiu Maior volt alpolgármester, jelenleg Dorin Florea elöljáró tanácsadója viszont lapunknak elmondta: hamarosan bővítik a biciklisávot, amely az Aranykakastól egészen a Víkendtelepig fog tartani, azt azonban nem pontosította, hogy a tervek már idén megvalósulnak-e. Maior mindössze annyit közölt: az egyirányú, megfelelően széles marosvásárhelyi utcákban fognak kerékpárszakaszt kialakítani.
A hálózat bővítésére nagy szükség volna, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője, a rendszeresen kerékpározó és a tevékenységet népszerűsítő rendezvényeket is szervező Gál Sándor szerint például a megyeszékhely egyszerűen „szörnyű” biciklis szempontból. Elmondása szerint a városban kerékpározók nagyon ritkán érzik magukat biztonságban az autók mellett, illetve között közlekedve.
„Csak a bátrak mernek a marosvásárhelyi forgalomban két kerékre pattanni és rendszeresen használni a bringájukat. Nagyon fontos lenne, hogy összefüggő kerékpársávokat alakítsanak ki, de egy öszszetett közlekedési stratégiára még nagyobb szükség lenne. Ennek tartalmaznia kellene a tömegközlekedést, a gépkocsiforgalmat, a parkolást, a kerékpárosokat, hiszen csakis összehangoltan lehet biztonságban közlekedni két vagy több keréken” – fogalmazott Gál Sándor, aki szerint a szakaszokban kiépített kerékpársávok nem sokat segítenek.
A Marosszéki Közösségi Alapítvány egyébként idén is elkészítené azt a pár évvel ezelőtti felmérést, amelyből kiderült, hogy a marosvásárhelyi középiskolások 66 százaléka ugyan rendelkezik kerékpárral, de a felmérés napján csupán egy százalékuk használta, ezt pedig elsősorban a biztonság hiányával indokolták.
A megyeszékhelyen évekig csak a városszéli, kevesek által használt Meggyesfalvi utcában volt kerékpárút, ez hétvégén a Madách utcai szakasszal bővült. A helyi önkormányzat még 2011-ben készített tervet, amely 40 kilométer biciklisáv kialakítását írta elő, a beruházáshoz közel 2 millió lejre pályáztak a Környezetvédelmi Alapnál, a hivatal pedig közel 530 ezer lejes önrészt biztosított volna.
Az elképzelés szerint a két útvonalon haladó szakasz kialakítása mellett kerékpársávjelző táblákat, jelzőlámpákat és biciklitárolókat is felszereltek volna, a pályázatot azonban nem sikerült megnyerni, az önrész viszont elvileg azóta is az önkormányzat számláján van. A kerékpáros közlekedést népszerűsítő civil szervezetek képviselői szerint az összegből bőven jutott volna pénz arra, hogy kerékpársávokat jelöljenek ki. Az idei költségvetésben a Víkendtelepre vezető kerékpárút kiépítésére eredetileg 200 ezer lejt hagytak jóvá, ezt további 200 ezer lejjel egészítették ki.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!