Hirdetés

Átadták Szatmár megye EU-konform szeméttározóját

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Szamosdob község határában kialakított központi telep becslések szerint legalább 20 évig lesz képes befogadni a szatmáriak által termelt szemetet.

Babos Krisztina

2011. november 11., 08:432011. november 11., 08:43

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter jelenlétében hivatalosan is felavatták csütörtökön Szatmár megye új, EU-konform hulladéktározóját. A Szamosdob község határában kialakított központi telep becslések szerint legalább 20 évig lesz képes befogadni a szatmáriak által termelt szemetet. A tervezett öt nagy tározóból egy már kész van, a többi négyet ezután alakítják ki. Működőképes továbbá a műanyag hulladékok válogatása céljából épült gépsor, valamint a komposztálóegység is. Mint elhangzott, ez számít az ország első, uniós normáknak megfelelő szeméttelepének.

A megyei hulladékgazdálkodási rendszer azonban még nincs teljesen kiépítve, hátravan ugyanis több kisebb, ideiglenes lerakat kialakítása, valamint a régi szeméttelepek bezárása, továbbá ezek környezetbaráttá tétele, ami szintén jelentős befektetést igényel. A beruházás összértéke megközelíti a 120 millió lejt, melynek 75 százalékát a környezetvédelmi minisztérium, 25 százalékát pedig a megyei önkormányzat állja. Borbély László az avatóünnepség keretében arra biztatta Csehi Árpád megyei tanácselnököt, hogy folytassák bátran a munkát, mert az általa vezetett tárca továbbra is folyósítja a megígért támogatást. A miniszter a telep megtekintése előtt a Szatmár megyei polgármesterekkel találkozott, akiknek röviden beszámolt a tárca programjainak állásáról.

Elmondta: községek számára nem hirdetnek több parkosítási programot, jövő év elején lesz ugyan még egy forduló, azonban az csakis városok számára lesz elérhető. A kerékpárutak kiépítését célzó kezdeményezésük viszont nagy népszerűségnek örvend, így jövőre ismét meghirdetik ezt a támogatást. A Zöld Ház programmal kapcsolatban pedig azt ígérte, egy héten belül nyilvánosságra hozzák, hogy kik a nyertesei a jogi személyek számára kiírt támogatásoknak.

Ez év elején 900 pályázat érkezett hozzájuk, melyből 225-öt bíráltak el pozitívan. Csehi Árpád megyei tanácselnök arra kérte a tárcavezetőt, hogy amennyiben lehetséges, hirdessék meg jövőre is a községeknek szóló, vízhálózat- és szennyvízelvezető rendszerek kiépítését támogató programjukat. Mint kifejtette: igen sok település vezetője szeretne erre pályázni, és többségük rendelkezik már elkészített támogatási kérelemmel.

Azt is javasolták továbbá a miniszternek, hogy a parkosítási program keretében ne azt vegyék figyelembe csupán, hogy egy település várossá van-e nyilvánítva, vagy sem, hanem legyenek tekintettel a lakosság létszámára, és ezt vegyék alapul a kedvezményezettek körének megállapításánál. Alátámasztásul kifejtették, hogy Szatmár megyében Turc községnek például több lakosa van, mint a városi státussal rendelkező Erdődnek vagy Sárközújlaknak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés