
Huszonhatmillió eurót költöttek rá, és több mint három évig dolgoztak a nagyváradi igazságügyi palotán, melyet pénteken avatnak fel Raluca Prună igazságügyi miniszter és Mircea Aron, a legfőbb bírói testület (CSM) elnökének jelenlétében.
2016. március 17., 14:012016. március 17., 14:01
A szaktárca által világbanki hitelből finanszírozott beruházás révén a helyi Selina és a szlovák Vahostar SK Zsolna vállalat alkotta társulás tatarozta a műemlék épületet. Az eredetileg 12 ezer négyzetméteres terület több mint 15 ezresre bővült, a mindennapi tevékenységnek helyet adó helyiségeket modernizálták. Még arról is gondoskodtak, hogy a tárgyalásra váró letartóztatottak ne tudjanak öngyilkosságot elkövetni: a jól elkülönített hat cellát 24 voltos égőkkel látták el, a WC-csésze és a tükör pedig inoxból készült.
Belül is megújul a Sas Palota
Folytatódik a nagyváradi Fekete Sas Palota passzázsának a felújítása is a belső falaknak és az üvegtetőnek a restaurálásával. Az önkormányzat közleménye szerint egy 2,3 millió lejes beruházás révén a szecessziós díszítéseket is restaurálják, a munkálatokkal a tervek szerint július második felére készül el a kivitelező szalárdi Constructorul, amely a passzázs eddigi munkálatainak a nagy részét is végezte.
A nagyváradi törvényszéknek, bíróságnak és táblabíróságnak otthont adó palotába nagy teljesítményű klímaberendezést szereltek, de immár lift is található az amúgy minden tűzvédelmi előírásnak megfelelő, füstriasztóval ellátott Széchényi téri (Parcul Traian) létesítményben.
Azt, hogy a magyar felirat mikor kerül vissza a bejárathoz, lapzártánkig nem sikerült megtudni a minisztérium sajtóosztályától, ennek biztosítását Cseke Attila RMDSZ-es képviselő is kérte legutóbb.
A területet, melyen korábban a Frimont-palota állt, Bihar vármegye vásárolta meg 1868-ban. Ezen Kiss István tervei alapján Guttmann József és Rendes Vilmos építette fel az eklektikus stílusú épületet, amelyet eredetileg is arra terveztek, hogy az igazságszolgáltatás intézményeinek adjon otthont. 1898 augusztusában adták át, a vármegye törvényszéke működött benne. 1951-től 1989-ig a kommunista párt székházaként szolgált, a rendszerváltás után a kormánybiztosi hivatalt költöztették bele. Egy 1998-as kormányrendelettel az igazságügyi minisztérium tulajdonába került, 2000-ben kapta vissza eredeti rendeltetését, és vált újra igazságügyi palotává.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!