Hirdetés

Áradások voltak Kolozs, Hunyad megyében és Udvarhelyszéken

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Több erdélyi települést is áradás sújtott vasárnap este: a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék Kolozs és Hunyad megyében, valamint Udvarhelyszéken is házakat, pincéket, udvarokat árasztott el, tetőket röpített le, és fákat döntött ki. 

Dávid Anna Júlia

2016. július 04., 18:592016. július 04., 18:59

A Kolozs megyei Kissebes községben több mint 120 háztartást, illetve alagsorokat és kerteket öntött el az ár, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. Gheorghe Boca polgármester rámutatott: egész útszakaszok kerültek víz alá, az ítéletidő pedig 15 hektár mezőgazdasági területet is érintett.

Hunyad megyében is vihar tombolt vasárnap délután: Hátszegen két tömbház tetejét röpítette le a szél, a cserepek gépkocsikra estek, az ítéletidő ugyanakkor fákat és egy oszlopot is kicsavart. Marosnémetiben fa dőlt az útra, a helyszínre a tűzoltóknak kellett kivonulniuk.

Udvarhelyszék tíz településén összesen mintegy húsz lakóházat, pincéket, udvarokat és melléképületeket öntött el a csapadék, illetve a megáradt folyóvizek: az ítéletidő Homoródszentmárton községben, Kányád községben, Felsőboldogfalván és Ócfalván is károkat okozott, a porták helyreállításán hétfőn is dolgoztak. A helyieknek az is fejtörést okoz, hogy több tucat hektárnyi mezőgazdasági terület vált használhatatlanná. A vihar sújtotta udvarhelyszéki településeken a hivatásos tűzoltókat önkéntesek is segítették a mentésben, a víz kiszivattyúzásában. Beszámolók szerint a víz szintje több helyen elérte a másfél méteres magasságot.

A székelyudvarhelyi tűzoltók összesítése szerint az okozott kár értéke nem óriási, a lakóházakból ugyanis hamar visszahúzódott a víz, a csapadék inkább a pincékben maradt meg, ahol jellemzően élelmiszert, régi bútorokat tárolnak. Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője arról számolt be: vasárnap este és a tegnapi nap folyamán is érkeztek bejelentések árvízkárokról a hivatalhoz. Mint rámutatott: a környéken még nem múlt el a veszély, a kiadós csapadék miatt ugyanis megduzzadta a Nagy- és a Kis-Küküllő szintje, így továbbra is kiönthetnek a folyóvizek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés