
Több tíz édesanya vett részt szombaton a Részvételi Demokráciáért Egyesület (DEPA) tüntetésén Déva központjában. Az anyák a dévai sürgősségi kórház gyermekosztályának mielőbbi felújítását követelték a helyi hatóságoktól, mondván, hogy az jelenlegi állapotában nem nyújt megfelelő körülményeket a beutaltaknak.
2016. november 05., 19:592016. november 05., 19:59
2016. november 05., 21:012016. november 05., 21:01
Az akció keretében a város főterén gyermekeikkel áthaladó szülőktől a kórház gyermekrészlegének modernizálását sürgető aláírásokat gyűjtöttek – számolt be az Agerpres. „Két és fél éve hazudják nekünk azt, hogy a gyermekrészleg új épületbe fog költözni. Nem történt semmi” – panaszkodott a tiltakozás egyik szervezője, Alina State, hozzátéve, hogy addig nem hagyják abba a figyelemfelkeltő akciókat, amíg a kérdéses osztályt nem költöztetik egy felújított épületszárnyba.
A tüntetés résztvevői a kórházban uralkodó tarthatatlan állapotokra panaszkodtak, volt, aki elmesélte, hogy megtagadta gyermeke beutalását, az egészségügyi intézményben tapasztalt körülmények miatt. A dévai megyei sürgősségi kórház igazgatója, Ioan Demeter két héttel korábban úgy nyilatkozott, hogy a gyermekrészleget a jelenlegi, százéves épületből a kórház egy másik szárnyába költöztetik. Erre azonban csak egy fél éven belül kerülhet sor, mert a gyermek betegek befogadására alkalmassá kell tenni az új helyiségeket.
Laurențiu Nistor, a Hunyad Megyei Tanács elnöke is ígéretet tett, hogy a hatóságok kiutalják a szükséges összeget annak érdekében, hogy a költözésig sürgősen újítsák fel az egészségügyi intézmény jelenlegi gyermekrészlegét. A dévai megyei sürgősségi kórház gyermekosztálya egy 1910-ben épült, műemlékké nyilvánított épületben működik, ezért felújításához speciális eljárásokra van szükség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!