Hirdetés

Antal Árpád: kell a régióreform

Nem hiteles, ha az a kormány tervezi a közigazgatási reformot, amelynek bevallottan decemberig szól a mandátuma – jelentette ki csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester.

Bíró Blanka

2016. július 21., 19:212016. július 21., 19:21

2016. július 21., 20:212016. július 21., 20:21

Az elöljáró újságírói kérdésre kifejtette, a közigazgatási átszervezéshez alkotmánymódosításra van szükség, az alaptörvényt pedig nem lehet a választások előtt megváltoztatni. Úgy véli, a következő négy évben kötelező módon napirendre kerül a közigazgatási átszervezés. A székelyföldi politikus abban reménykedik, hogy ezúttal a kormány képviselői és a román pártok belátják, úgy is lehet régiósítani, hogy az erdélyi magyarságnak is jó legyen.

Antal Árpád emlékeztetett, az elmúlt években az RMDSZ három alkalommal akadályozta meg a régiósítást, nem azért, mert nem tartja fontosnak a közigazgatási átszervezést, hanem azért, mert a kormány minden esetben olyan tervezetet erőltetett, ami a magyarságnak nem volt jó, de a halogatással az ország is veszített.

Amint arról a Krónika is beszámolt, Dacian Cioloş kormányfő a hónap elején, a közigazgatás reformjáról szóló bukaresti konferencián vetette fel újra, hogy közigazgatási régiókat kellene létrehozni, mert mint mondta, a megyék társulásaként létrejött gazdasági-fejlesztési régiók nem működnek hatékonyan, ezért az új régiókat közigazgatási hatáskörökkel kell felruházni.

Dacian Cioloş elismerte, hogy a szakértői kormány nem dönthet ebben a kérdésben, de szerinte napirendre kell tűzniük az erről szóló társadalmi vitát, hogy a választások után célegyenesbe kerüljön a reform. A decentralizációval kapcsolatban a kormányfő azt javasolta, a mezőgazdaság, a sport, a turizmus és az oktatás legyenek azok a területek, melyekre vonatkozóan a döntést helyi szinten hozhatják meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd

A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
Hirdetés