2011. július 18., 07:502011. július 18., 07:50
Az orvos-politikus ezáltal megszegte a feddhetetlenségi törvényt, közölte pénteken az ANI. A Mediafax hírügynökség szerint Benedek Imrét még tavaly decemberben értesítették a feddhetetlenségi ügynökség szakemberei az ügyében indult kivizsgálásról, míg idén májusban és júniusban arról tájékoztatták, hogy összeférhetetlenséget állapítottak meg az ügyben. A felügyelők szerint Benedek a kardiológiai intézet osztályvezetőjeként március 26-án beszerzési szerződést kötött a Cardio Med Kft.-vel, melynek maga is részvényese 1999 óta.
Benedek Imre 1996–2009 között öt mandátumot töltött a Maros Megyei Tanácsban az RMDSZ színeiben. 2009-ben azt követően kellett távoznia a megyei önkormányzatból, hogy a szövetség kizárta soraiból. A 2008 decemberében hozott döntés hatására Benedeknek a megyei választmány, a Maros Megyei Területi Képviselők Tanácsának éléről is távoznia kellett. Az RMDSZ vezetősége azért vált meg politikusától, mert az pert indított Kötő József parlamenti képviselő mandátuma ügyében. Mint ismeretes, Benedek az RMDSZ képviselőjelöltjeként indult a választásokon, és azt sérelmezve perelte be a Központi Választási Irodát (BEC), hogy az intézmény Kötőnek osztotta ki a parlamenti mandátumot, akit a szövetség ázsiai és afrikai román állampolgárok szavazókörzetében indított. Az orvos-politikus azt állította, a szerzett szavazatok száma alapján a mandátum őt illetné meg. A bíróság végül Kötő javára döntött, aki megőrizhette parlamenti képviselői mandátumát.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!