
Fotó: Szabó Katalin/Székely Kalendárium
Alternatív útvonalakat és óvintézkedéseket javasol a Kolozs megyei rendőrség a gépjárművezetőknek a magyar határ és Kolozsvár között a Körösfeketetón (Negreni) egész hétvégén zajló hagyományos vásár miatt.
2023. október 05., 18:462023. október 05., 18:46
A Nagyvárad és Kolozsvár között, az E60-as európai út mentén található Körösfeketetó több évszázados múltú vásárát hagyományosan október második hetében tartják a Sebes-Körös által kettészelt több mint tízhektáros területen.
Ezért a Kolozs megyei rendőrség arra szólítja fel az utasokat, ha tehetik, ezen a hétvégén kerülőutakon közlekedjenek Nagyvárad és Kolozsvár között. A Cluj24 hírportál által idézett közlemény a Magyarország irányából Kolozsvárra igyekvőknek az Élesd-Szilágynagyfalu-Zilah-Kolozsvár alternatív útvonalat javasolja. Erről Magyarnádasnál az észak-erdélyi autópályára is fel lehet hajtani, és haladni Gyaluig – írják.
A feketetói vásár a romániai, magyarországi, csehországi, ausztriai és németországi régiséggyűjtők fontos beszerzőhelye, de a régiségek mellett szinte bármit meg lehet találni az alkalmi eladók kínálatában. A romániai érdeklődők mellett külföldi turisták is előszeretettel látogatják.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!