Hirdetés

Állandó medveterror Etéden

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Állandó rettegésben tartják az udvarhelyszéki Etéd lakóit a medvék: a helybeliek szerint este 9 óra után rendszeresen a település utcáin sétál a nagyvad, legutóbb két kecskét és egy juhot pusztított el.

Fülöp-Székely Botond

2016. november 21., 12:392016. november 21., 12:39

Az etédiek már nem tudják, hogyan védhetnék meg a háziállataikat, hiszen sokszor a villanypásztor sem riasztja el a ragadozót. Attól tartanak, ha a hatóságok nem tesznek valamit, előbb-utóbb emberáldozata lesz a vadlátogatásnak. Szőcs László polgármester szerint kevesebb, mint fél év alatt huszonháromszor tört be községbeli háztartásokhoz a medve. Elmondta, a múlt héten a kecskék közé rontott be a medve egy etédi portán, ahol két állatot a helyszínen megölt, és négy állat azóta is hiányzik a nyájból.

A munkatársunknak nyilatkozó etédiek szerint a ragadozó nem fél az emberektől, gyakran látják az utcákon. Szerintük már a villanypásztor sem riasztja el az éhes vadat, amely megtanulta, hogy azon testrészeivel érintse meg a kifeszített kábeleket, amelyeken sűrűbb a bundája. A lakók legszívesebben maguk ölnék meg a medvét, hiszen elegük van az állandó terrorból és abból, hogy senki sem lövi ki a problémás egyedeket.

„Ki merné meghúzni a ravaszt?\"

Szőcs László polgármester elmesélte, a falu szélén lakók éjszakánként égve hagyják a pajtában a villanyt, állataik közelébe pedig rádiókat vittek, amelyekből éjszaka is hangos zene szól. Ez sem hatásos. Az elöljáró is úgy érzi, nincsenek biztonságban a település lakói, csak idő kérdése, hogy emberekre támadjon a nagyvad. A kárfelmérést végző bizottság képviselőitől megtudtuk, a gazdákat tájékoztatták arról, bűncselekménynek minősül, ha ők végeznek a nagyvaddal. Egy medve elpusztításáért több mint negyvenezer eurós kártérítést kell fizetni.

Szőcs László szerint valójában sokkal több kárról tudnak, mint amennyit a helybeliek bejelentettek, ám a lakók már nem jelentik a hivatalban, ha a medve a kerítéseket vagy a pajtát rongálja meg, esetleg csak kisebb anyagi kárt okoz. A megsebesített állatokat is inkább levágják, mint hogy a hivatalos szervektől kérjenek segítséget. A polgármester elmondta, nemrég kaptak levelet a megyei prefektusi hivataltól, amelyben közlik, szerződést kell kötni az illetékes vadásztársulattal, hogy azok belterületen is lelőhessék a medvét, amennyiben rendelkeznek a szükséges engedélyekkel. Ez ugyanakkor még nem megoldás a problémára, hiszen nem tudni, hogy a „szebeni medvebotrány után ki meri egyáltalán meghúzni a ravaszt\" – így Szőcs.

Szerinte mielőbb lépnie kell a környezetvédelmi minisztériumnak a medvetámadások ügyében, hiszen Etéden már tarthatatlan a helyzet. „Én azt tanácsoltam a lakosoknak, hogy hasonló problémák esetén tárcsázzák a 112-es segélyhívó számot. De vajon a vadász vagy a rendőr meg meri-e húzni a ravaszt, ha belterületen garázdálkodik a medve?\" – jegyezte meg a polgármester, hozzátéve, hogy számára az emberek biztonsága az első. A munkatársunk által megkérdezettek mind egyetértettek abban, hogy nem kell az összes medvét megölni, de a problémás egyedekre kilövési engedélyt kellene kiadni.

A minisztériumtól várják a segítséget

Sánta Mihály, a székelykeresztú­ri Hubertus Vadász- és Sporthorgász Egyesület vadőre elmondta, tud az etédi medvetámadásokról és esténként rendszeresen kijár a faluba, hogy elriaszthassa a nagyvadat a levegőbe leadott lövésekkel. Úgy látja, az utóbbi időben ez sem volt hatásos, a ragadozók megszokták a zajt, ezért nem ijednek meg. Szerinte a hirtelen lehullott hó zavarhatta meg a medvéket, ezért kezdtek el ismét garázdálkodni. Mint mondta, idén már többször voltak vaddisznót hajtani a környéken, ilyenkor rengeteg medvével találkoznak. Olyan is előfordult, hogy egy tízhektáros területen nyolc medvét látott, ami azt bizonyítja, hogy nagyon túlszaporodott a medvepopuláció. Ő is fontosnak tartja, hogy a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyja a problémás állatok kilövését, hiszen az emberek joggal féltik jószágaikat és saját biztonságukat.

Szőcs László azt szeretné, ha az állam hátrányos helyzetű régióvá nyilvánítaná Etéd községet a medvék túlszaporodása miatt. Mint mondta, ha ez megtörténne, akkor nagyobb támogatást igényelhetnének a gazdák. „Ha már nem lehet kilőni a medvéket, legalább a gazdáknak több pénzük lenne és erősebb, nagyobb kerítéseket építhetnének\" – fogalmazott. Hangsúlyozta, a vadkárokat általában egy év késéssel téríti meg az állam, a gazdáknak pedig „addig is élniük kell\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
Hirdetés
Hirdetés