
Nem lehet megrendezni az önkormányzati választások napjára kiírt helyi népszavazásokat Romániában, miután az alkotmánybíróság csütörtökön alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kormány erről szóló sürgősségi rendeletét.
2016. május 26., 12:352016. május 26., 12:35
Romániában több település egyesüléséről, illetve különválásáról írtak ki helyi referendumot június 5-ére, abban a reményben, hogy így sikerül meghaladni az egyébként nehezen elérhető ötvenszázalékos érvényességi küszöböt.
A legnagyobb tétje a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről harmadik alkalommal kiírt népszavazásnak volt – emlékeztet az MTI. Ilie Bolojan polgármester és a nagyváradi liberális (PNL-es) többségű önkormányzat a Váradszentmártonhoz tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő bekebelezésében érdekelt. A tavaly májusban és júniusban megrendezett első két népszavazáson Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de Nagyváradon egyik referendumon sem volt meg az érvényességhez szükséges részvételi arány.
A nagyváradi magyarság ellenzi az egyesülést, mivel azzal a jelenlegi 24,5-ről 22 százalékra csökkenne aránya a városban, közel kerülve a 20 százalékos küszöbhöz, amely alatt elveszítené az anyanyelvhasználat jogát a helyi közigazgatásban.
Ahhoz, hogy az önkormányzati választásokra kialakított választási infrastruktúrát a helyi referendumokra is igénybe vehessék, a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel módosította a népszavazásokról szóló törvényt. A PNL legfőbb riválisának számító Szociáldemokrata Párt tiltakozása nyomán azonban az ombudsman alkotmányossági kifogást emelt a sürgősségi eljárás ellen: ennek adott helyt csütörtökön a taláros testület.
Az alkotmánybírák nem vitatták, hogy hasznos lenne az önkormányzati választások napján megrendezni a helyi népszavazásokat, azonban szerintük semmi sem indokolja azt, hogy emiatt a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a népszavazási törvényt. Romániában a kormány halaszthatatlan ügyek rendezése érdekében törvényerejű sürgősségi rendeletek kibocsátására jogosult, amelyek azonnal hatályba lépnek, és csak utólag kerülnek jóváhagyásra a parlament elé. A taláros testület szerint azonban a helyi népszavazások ügye nem volt halaszthatatlan.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!