
Fotó: Rostás Szabolcs
Több mint ötszáz hektárnyi kukoricaültetvényen okoztak kárt a medvék Hargita megyében, és a szám még nem végleges – közölte kedden Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
2024. szeptember 10., 16:432024. szeptember 10., 16:43
Az igazgató beszámolója szerint a 2023/3-as számú kormányhatározat alapján végzett vadkárfelmérések száma idén már meghaladta a 300-at Hargita megyében; olyan nap is volt, hogy 27-28 kárfelmérést végeztek el az igazgatóság szakértői. A legnagyobb pusztítást az állatállományokban végzik a vadállatok, főleg az elszigetelt, településektől távol eső gazdaságokban.
Romfeld szerint 2-3 százalékostól 100 százalékosig terjed a kár mértéke parcellánként. „Több mint 500 hektár kukoricaültetvény érintett” – mondta, hozzátéve, ezek a hivatalos adatok, a valós számok valószínűleg ennél is nagyobbak, mert a gazdák már be se jelentik a kisebb vadkárokat. Hozzátette, mivel a betakarítás még folyamatban van, újabb kárfelméréseket fognak végezni a következő periódusban.
Arról is beszámolt, hogy a helyszíni kárbecsléssel megbízott munkatársai maguk is sokszor veszélyben vannak, mert a nagyvad a közelben tartózkodik. Az utóbbi időben több ízben láttak már medvéket a kukoricatáblákban Csíkszereda határában is.
Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy az ősz közeledtével egyre többször bukkannak fel medvék a város körül, ugyanis ilyenkor a nagyvadaknak jóval több táplálékra van szükségük. A legtöbb medvével Csíksomlyó, Zsögödfürdő, Szécseny, valamint Csíktaploca közelében találkoztak, több példányt állandó megfigyelés alatt tartanak a vadászegyesületek. A kukoricabetakarítás végéig számítani kell a medvék gyakori felbukkanására – mondta az alpolgármester.
Bors Béla ugyanakkor felhívást intézett a gazdákhoz, hogy amennyiben betakarítás közben medvével találkoznak, állítsák le a mezőgazdasági gépet, és ne próbálják önerőből elűzni az állatot, hanem azonnal értesítsék a hatóságokat az 112-es segélyhívó számon.
Idén négy medvét kellett lelőni Csíkszeredában, miután az elűzésükre tett kísérletek rendre kudarcot vallottak, és az állatok agresszíven kezdtek viselkedni az emberekkel szemben. „Sokszor kérdik meg tőlem, hogy jól tettem-e, tiszta-e a lelkiismeretem, de azt kell mondanom, hogy az emberélet áll mindig az első helyen” – szögezte le Bors Béla.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
szóljon hozzá!