
Fotó: Boda L. Gergely
A három magyar politikai alakulat közösen gyűjt aláírásokat Soós Zoltán független polgármesterjelöltnek Marosvásárhelyen.
2016. április 07., 16:422016. április 07., 16:42
A Maros megyei múzeum igazgatójának legalább ezerötszáz támogatóra van szüksége ahhoz, hogy beiratkozzék a megmérettetésre, Soós csapata azonban legalább négy-ötezer aláírást szeretne összegyűjteni április végéig, ezáltal pedig közvetlen kapcsolatot kívánnak teremteni a választópolgárokkal – hangzott el csütörtökön a kövesdombi parkban megtartott sajtótájékoztatón.
Soós Zoltán elmondta, céljuk, hogy az elkövetkező időszakban a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezeteinek támogatásával mozgósítsák azokat is, akiket eddig még nem sikerült meggyőzni arról, hogy miért érdemes a magyarság jelöltjét támogatni. Ugyanakkor azért, hogy elkerülje a támadásokat, Soós csütörtöktől kivette a pihenőszabadságát.
Kérdésünkre, hogy kit tart a legkényelmetlenebb ellenfelének, az önkormányzati képviselő egyértelműen a jelenlegi polgármestert, Dorin Floreát nevezte meg. „Hivatalosan egyelőre csak Ionela Ciotlăuş és Dan Maşca indulásáról tudunk, de véleményem szerint Florea is versenybe száll, még akkor is, ha a liberálisok játékszabályai ezt nem teszik lehetővé. Ne feledjük, hogy a román politika teljesen kiszámíthatatlan, ami ma érvényes, holnap már érvénytelen, és fordítva” – mutatott rá Soós Zoltán.
A magyar jelölt szerint az is megtörténhet, hogy a csíkszeredai törvényszék hamarosan tisztára mossa a korrupciós ügyekbe keveredett jelenlegi elöljárót, aki így akár a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben is indulhatna. Ha meg nem, Florea akár függetlenként, vagy más párt színeiben is elindulhat – tette hozzá.
Tény, hogy az év elején a PNL által rendelt, de nyilvánosságra nem hozott közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy a 2000 óta regnáló Dorin Florea sokat veszített népszerűségéből, de még mindig ő számít a legesélyesebb jelöltnek. Soós szerint az is megeshet, hogy az érdekeltek ilyen információk kiszivárogtatásával „próbálják beetetni a lakosságot, azt sugallva, hogy nem érdemes elmenni szavazni, mert a magyar jelöltnek nincs esélye”.
Közben az RMDSZ is rendelt egy felmérést, a kérdezőbiztosok a napokban járják a várost. Az eredményre és a kiértékelésre a hónap végére, legkésőbb május elejére lehet számítani. A tanácsosi listát illetően Soós Zoltán lapunknak elmondta, hogy annak összeállításába nem kíván beleszólni, ám azt tartaná helyesnek, ha az mindenképpen az összefogás szellemében alakulna ki. „Egy olyan listára van szükség, amelyet minden marosvásárhelyi magyar a magáénak érez” – nyomatékosította a polgármesterjelölt.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!