Fotó: Boda Gergely
A kormánybiztos tegnap bejelentette: a döntés visszavonására szólítja fel a tanácsot, ellenkező esetben a közigazgatási bírósághoz fordul. A prefektus szerint Romániában megengedhetetlen a közintézmények magánosítása, még akkor is, ha az önkormányzat nem eladni, hanem 49 évre bérbe adni akarja az épületet. „Addig, amíg civilizált és kultúrált városnak tartjuk Marosvásárhelyt, ne próbálkozzunk kereskedők kezébe adni egy művelődési intézményt. Annál is inkább, mivel az nem a városháza pénzéből épült” – szögezte le. Dobre ígéretet tett: amíg ő a prefektus, a kórházi negyedben lévő Ifjúsági Ház nem kerül magánkézbe.
A létesítmény privatizációjának kérdése a helyi tanácsban is vitát szült. Mivel mind a legnagyobb frakciót alkotó RMDSZ-es tanácsosok, mind Dorin Florea polgármester a magánosítás mellett foglalt állást, a határozattervezet megkapta a szükséges szavazatokat. Ez ellen leginkább az Ifjúsági Ház igazgatója, Dorel Vasile tiltakozott. Azzal vádolta a testületet, hogy olyan ingatlant óhajt bérbe adni, amely nem is a tulajdona. Az intézményvezető akkor sem hagyta abba az önkormányzat ostorozását, amikor a városháza illetékesei bemutatták az épület telekkönyvét. „Csak azért telekkönyvezhette a saját nevére a város az Ifjúsági Házat, mert a kilencvenes évek elején Maros megyében nem alakult meg az Ifjúsági Alapítvány, mely országszerte átvette a Kommunista Ifjúsági Szövetség vagyonát” – érvelt.
„Ez az ember akkoriban is hazudott, és most is ezt teszi – nyilatkozta lapunknak Tatár Béla, az egykori Ifjúsági Alapítvány alelnöke. – Nem igaz, hogy nem alakult meg az alapítvány, sőt át is akarta venni az Ifjúsági Házat, csak éppen Dorel Vasile volt az, aki keresztbe tett”. Hozzátette: Dorel Vasilénak egyetlen célja volt, hogy megmaradhasson vezetőnek. Ugyanezt állítják a bérbeadás mellett voksoló tanácsosok is. Szerintük a munka nélkül maradó alkalmazottak szomorú helyzetére hivatkozó igazgató leginkább saját állását félti. Dorel Vasile ugyanis azon ritka intézményvezetők közé tartozik, akik a politikai széljárástól függetlenül még a ’89 előtti időszakból vezető beosztásban vannak. Az intézmény élére való kinevezést még a Kommunista Ifjúsági Szövetségtől kapta; előbb aligazgatói, majd igazgatói minőségben irányította az Ifjúsági Házat.
„Lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha a polgármesteri hivatal jobban odafigyel az Ifjúsági Házra, kézbe veszi, pontra teszi, és megfelelően működteti. Mert, ahogy most kinéz, és ami benne történik, nem vall arra, hogy ott pezsgő, civilizált ifjúsági élet zajlana. A tanácsosok többsége viszont a bérbeadás mellett foglalt állást, amit egyébként nem is csodálok, hisz a felújítása rengeteg pénzt emésztene fel, másrészt elegünk van az eddigi menedzsmentből” – fejtette ki a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester.
A létesítményt a szálloda része tartja fenn. Mivel a város legolcsóbb hoteljének számít, szinte állandóan telt ház van. Vendéglője szűkös, előadásterme korszerűtlen. Szakemberi becslések szerint a lelakott épület állagfeljavítására legalább egymillió lejre lenne szükség. „Itt mindent ki kellene cserélni, és mindent át kellene alakítani. A legnagyobb bajt, nem is annyira az épület elavultsága, mint inkább a nem létező kulturális tevékenység jelenti” – összegzett Csegzi.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.