
A szórványmagyarságért kifejtett munkájáért Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjjal jutalmazták vasárnap Kecskeméten Ady István magyarfülpösi református lelkészt, a Szivárvány Alapítvány megálmodóját és működtetőjét.
2016. július 12., 15:452016. július 12., 15:45
Ady István a 90-es évek elején holland támogatással felépítette a Szivárvány Házat, mely hamarosan közösségi térré nőtte ki magát. Az egyházi tulajdonban lévő, korszerű és multifunkcionális ingatlanban 2001-ben újraindította a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást, melyhez a néhány helyi gyermek mellé szegény családból származó mezőségi és Görgény-völgyi kicsiket toborzott. Szálláshelyül kezdetben a faluban egy ingatlant bérelt, majd a nyugati és immár a környékbeli mecénásoknak köszönhetően sikerült manzárdosítani a Szivárvány Házat, amely ma a térség legfontosabb kollégiumának számít.
A hazerswaudei testvérgyülekezet képviselői nemcsak pénzt gyűjtöttek, hanem munkájukkal is segítették a ház bővítését. Kezdetben nehéz volt benépesíteni az iskolát és bentlakását, mára viszont a túljelentkezés jellemzi a magyarfülpösi Szivárvány Házat. Legutóbb tizenhatan mentek vakációra az egyház által működtetett állami iskolából. A pedagógusok bérét az állam fizeti, a magyar tagozat működésének további költségei az alapítványt terhelik. A magyarfülpösi iskolából kikerülő, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának segítésére Ady István és lelkes támogatói Szászrégenben szórványkollégiumot hoztak létre. A kollégium beindulása a szászrégeni magyar oktatás megmentésére és fenntartására is lehetőséget adott. Jelenleg az alapítvány holland támogatásai apadóban vannak, a két kollégium és a magyar oktatás fenntartása, a gyerekek támogatása egyre nehezebb.
Kérdésünkre, hogy mire kötelezi a kecskeméti városháza dísztermében átvett díj, a lelkipásztor egyszerűen válaszolt: „a munkám folytatására, amit egyébként a díj nélkül is tennék”. Ady István mégis reméli, hogy a kitüntetés több figyelmet vonz a szórványmentési misszió számára. „Most már nem a gyermekhiány a gond, hanem a túljelentkezés. Ezért több figyelemre, több támogatásra lenne szükségünk, hogy ne a bizonytalanba lépegessünk, és mindössze egy-két hónapra, legfeljebb fél esztendőre tervezzünk” – fejtette ki a kétszázhatvan fős gyülekezet élén álló lelkész.
Az Európa Jövője Egyesület által alapított díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik, illetve amelyek sok éven át eredményesen dolgoztak és dolgoznak a gyerekekért. A kitüntetést a 14. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó hivatalos záróértekezletén Farkas Gábor és Kriston Vízi József társelnökök nyújtották át.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!