Hirdetés

Agapé Tiszti neveltjeinek

A Csibész Alapítvány és különböző vállalkozók immár ötödik éve vendégelik meg a „csibészeket” a legidősebbtől a legfiatalabbig – ennek keretében mintegy 250 árva ebédelhetett kedden délután a csíkszeredai Fenyő Hunguest Hotelben.

Forró Gyöngyvér

2011. december 22., 06:312011. december 22., 06:31

A mindenki által Tisztiként ismert Gergely István rövid megnyitóbeszédében elmondta, az alapítvány 1987 óta létezik, azóta fogadnak be árvákat, és olyan fiatalokat, akik kikerültek az gyermekotthonokból. Az évek során összesen 800–900 gyerek, fiatal fordult hozzájuk segítségért.

„Jó jót tenni! Jó látni mások szemében a hálás könnyet, jó látni a sugárzó arcokat, a csillogó szemeket, hiszen a csillagszemtől az ember csak boldog tud lenni” – fogalmazott Tiszti. Az Csibész Alapítvány vezetője rámutatott, nemcsak karácsonykor, hanem minden más, jelentősebb ünnep előtt megszervezik az ebédet, hiszen ezzel az alkalommal a környező falvakban élő „csibészekkel” együtt készülnek fel és hangolódnak rá az ünnepre. „Minden fiatal árvaházban nőtt vagy nő fel, és nem minden esetben érezték vagy érzik meg az ünnep lényegét, üzenetét, azt a jóságot, szeretetet, amit ilyen alkalommal is próbálunk nekik közösen nyújtani” – mutatott rá Tiszti, hozzátéve, hogy most már nemcsak az alapítvány szervezi az ebédet, hanem a jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Hargita megyei önkormányzat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, illetve a Hargita Megyéért Egyesület is, különböző vállalkozók mellett.

Zsigmond Barna Pál főkonzul elmondta, igyekszenek jó kapcsolatot kialakítani a Csibész Alapítvánnyal, rendszeresen járnak a csíkcsomortáni, illetve a csíkszépvízi házakhoz, és örömmel csatlakoztak a szeretetebéd támogatásához is. Petres Kálmán szervező vállalkozóként járult hozzá a szeretetebéd létrejöttéhez. „A motiváció az, hogy karácsony környékén ők is érezzék, hogy egy kis ajándékban, egy jó ebédben részesülhetnek” – fogalmazott Petres. Mint említette, az első években barátai, más cégvezetők támogatták a rendezvényt, ami ezelőtt csupán 60–70 gyerek étkeztetésére volt elegendő, azonban már tavaly 200 fő feletti volt a részvétel.

„Az évnek egy napján kötelességünk felvállalni és támogatni ezt a rendezvényt, hiszen így is nagyon kevés az a kis figyelmesség, amit nyújtani tudunk ezeknek a gyerekeknek, az árván felnőtt fiataloknak” – szögezte le Petres Kálmán. Az ebéd előtt az Árvácska együttes karácsonyi műsorát nézhették meg a jelenlévők, majd az étkezést követően ajándékcsomagokat osztottak ki a szervezők, támogatók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés