Hirdetés

„Érik” Biró Zsolt befutó helye az RMDSZ jelöltlistáján

•  Fotó: Banga Előd Ernő

Fotó: Banga Előd Ernő

Körvonalazódik a két politikai alakulat berkeiben régóta rebesgetett választási összefogás a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ között.

Rostás Szabolcs

2015. október 26., 16:262015. október 26., 16:26

A szövetség hírlevele szerint a két szervezet csúcsvezetősége hétfőn Kolozsváron tárgyalt a politikai együttműködés lehetőségéről, és a megbeszélésen egyaránt terítékre kerültek a 2016-ban rendezendő helyhatósági, valamint a parlamenti megmérettetésen való közös fellépés módozatai.

A találkozón az RMDSZ-t Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter ügyvezető elnök és Nagy Zoltán területekért felelős ügyvezető alelnök képviselte, míg az MPP részéről Biró Zsolt elnök, Simon Csaba alelnök és Kulcsár-Terza József, a párt Kovászna megyei elnöke vett részt.

Az RMDSZ tájékoztatója szerint az egyeztetés során a romániai magyar közösség érdekérvényesítő képességének növelése, a két szervezet önállóságához és identitásához való joga, a 2014-es európai parlamenti választást megelőző protokollum pozitív eredményei, továbbá a magyar közösség képviseletének maximalizálása, a megállapodás irányait kijelölő elvek megvitatása volt napirenden.

Mint ismeretes, a tavaly márciusban a két alakulat közép- és hosszú távú együttműködéséről kötött megállapodás értelmében a polgári párt nem indult önállóan a májusi EP-választáson, hanem az RMDSZ jelöltlistáját támogatta. A másfél évvel ezelőtt aláírt egyezményben állapodtak meg a felek abban, hogy munkacsoportot hoznak létre egy közös autonómiastatútum kidolgozása érdekében, majd a törvénytervezet közvitája után az RMDSZ benyújtja a dokumentumot a parlamentben.

A statútum „összefésülése\" azonban nem bizonyult zökkenőmentesnek, az MPP többször hangot adott az RMDSZ szövegtervezetével kapcsolatos „hiányérzetének és fenntartásainak\". A Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet végül elkészült ugyan, érdemi közvitára azonban nem került sor, sőt a dokumentumot a mai napig nem terjesztették a bukaresti törvényhozás elé.

Holott Biró Zsolt korábban úgy nyilatkozott: ha idén szeptemberig nem nyújtják be a székelyföldi autonómiatervezetet a parlament elé, pártja felfüggeszti tevékenységét a két alakulat autonómia-munkabizottságában. Sőt az MPP elnöke a Kelemen Hunorral október elején folytatott megbeszélésén is sürgette a közös autonómiatervezet beterjesztését, közölve: nem ért egyet az RMDSZ egyes politikusai által hangoztatott állásponttal, miszerint „ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában\". Egyébként az RMDSZ elnöke szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy taktikai okokból késik az autonómiatervezet beterjesztése, nem szeretnének ugyanis „sarokba szorulni, illetve európai partnerek nélkül maradni ebben a kérdésben\".

A két alakulat hétfőn Kolozsváron egyetértett abban, hogy keresni kell a lehetőséget a jövő évi választásokon való közös munkára: az önkormányzati megmérettetés vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is beazonosítottak, ugyanakkor a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg. A megbeszélésen felmerült egy közös, a választási program kidolgozását célzó munkacsoport létrehozásának lehetősége is.

Az RMDSZ közölte: a szövetség és az MPP közötti megállapodás aláírására azután kerülhet sor, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) november 7-i ülésén elfogadják az önkormányzati választások jelöltállítási szabályzatát.

Különben a két alakulat háza táján már korábban is felmerült, hogy az egy év múlva esedékes parlamenti megmérettetésen MPP-s politikusok is szerepeljenek a tulipános jelöltlistán. Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke egy augusztusi szabadegyetemen – amelyen részt vett Biró Zsolt is – elmondta, a 2016-os parlamenti választáson a szövetség területi szervezete akár az MPP elnökét is indítaná a háromszéki listán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés