
Fotó: Gligor Róbert László
Különösebben nem zavarta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétvégi rajtaütésszerű vizsgálódása Péter Ferenc szovátai polgármestert, inkább annak módozatát kifogásolja. Az elöljáró, aki egyben az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács elnöke, összefüggést lát az eljárás és a jövő évi választások között.
2015. június 23., 19:052015. június 23., 19:05
Péter Ferenc úgy érzi, a korrupcióellenes ügyosztály munkatársai korrektül jártak el a pénteki ellenőrzés során, viszont nem érti, mi értelme volt a „körítésnek\". A fürdőváros polgármesteri hivatalát ugyanis fegyveres álarcosok vették körül, egyféle ostromállapot képét festve a járókelők előtt.
„Egy ilyen kisvárosban, mint a miénk, a hírek és álhírek hamar terjednek. Egyesek már örömmel nyugtázták, hogy megkötötték a polgármestert. Holott tőlem és munkatársaimtól mindössze anynyit kértek, hogy mutassuk be a Só útja projekthez kötődő aktáinkat – a versenyeztetéstől a kivitelezésig. Viszont a maszkosok jelenléte jól ráijesztett a kolléganőkre\" – idézte fel a pénteki DNA-látogatást lapunknak Péter Ferenc.
Miután az elöljáró megérttette az ügyészekkel, hogy senki nem akar elszökni a hivatalból, azok mikrobuszba ültették a kint őrködő feketeruhás, álarcos legényeket. Kérdésünkre, hogy a feljelentésre kiszálló hatóságiakat ki küldhette a szovátai városvezetők nyakára, Péter Ferenc elmondta: ő is ugyanezt a kérdést tette fel az ügyészeknek és magának.
„Keresem, de nem találom a választ, pedig nagyon szeretném tudni, honnan kapom a pofonokat. Szovátán él és ténykedik egy-két szolgálatos feljelentő, de fújhat a szél a városházáról is. Tény, hogy közelednek a választások, és a polgármesternek munkát kell adni. De hát ilyen világban élünk...\" – jegyezte meg Péter Ferenc. Úgy vélte, a történtek után alaposabban el kell gondolkodnia azon, hogy 2016-ban vállalna-e újabb polgármesteri mandátumot.
Amint arról beszámoltunk, a DNA a természeti rezervátum infrastrukturális bővítését és rehabilitációját célzó projekt iránt érdeklődött. Az ellenőrzés során az ügyészek több tízezer oldal dokumentumot foglaltak le.
A Só útja országos viszonylatban a legnagyobb turisztikai fejlesztési és bővítési projekt, amelyet a Regionális Operációs Program (POR) alapjaiból a természeti kincsek értékesítése, a turisztikai szolgáltatások minőségi javítása érdekében végeznek. A program azonban késésben van, mióta határozat született a megfigyelő kilátótorony elköltöztetésére a talaj nem megfelelő minősége miatt. Ezért az épületre vonatkozó versenytárgyalást meg kell ismételni. Ugyanakkor még hátra van az ismertető táblák elkészítése is.
A Só útja projektet összességében 90 százalékban valósították meg, azonban a munkálatok nemrégiben leálltak, miután a Regionális Fejlesztési Ügynökség központi részlege egy sor szakértői vizsgálatot kezdeményezett a felhasznált anyagokat illetően egy bejelentés miatt. Péter Ferenc osztja azon polgármesterek véleményét, akik szerint a versenytárgyalások vesztesei valósággal sportot űznek az óvásokból és feljelentésekből.
„Amióta polgármester vagyok, a szakhatóság, illetve a bíróság az óvások kevesebb mint tíz százalékát találta indokoltnak. Csak hát a vesztesnek soha nem tetszik, hogy miért nem ő nyerte meg a kiírást\" – fejtette ki Péter Ferenc. Egyébként a hétvégi ellenőrzés nem az első, amit a DNA emberei végeztek a szovátai városházán. Az elmúlt években már vizsgálták az aszfaltozási munkálatokat, valamint a sípályára vezető erdei út korszerűsítési munkálatainak törvényességét is. Mindkét esetben kiderült, hogy az önkormányzat szabályszerűen járt el.
A Só útja rendezési és fejlesztési terv a szovátai Medve-tó nyúlványának területét és a sótalajon kifejlődött növényzet élőhelyét – egy sóhegyet – foglalja magában, mindkettő világszintű egyedi ritkaságnak számít. A Só útja egy nyolcvanhektáros terület, magában foglalva a rendezett Medve- és Mogyorósi-tavat, valamint másik négy rendezetlen tavat (Vörös, Zöld, Piroska, Rigó).
Ezt a területet fapadozatú sétányokkal, kilátókkal, pontonokkal látták el, hogy a turisták zavartalanul gyönyörködhessenek a táj élővilágában, a vad környezetben lévő tavakban anélkül, hogy a legkisebb mértékben is rongálnák vagy zavarnák a környezetet.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!