
Fotó: Mihály Csaba
Az elárasztás előtti Bözödújfalut szeretnék felidézni azzal a projekttel, melynek részeként élethű makettet készítenek a településről. Ezt az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély egyik szobájában állítják majd ki, elkészítésével pedig a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrászművészt bízták meg.
2016. január 27., 13:542016. január 27., 13:54
Már régóta megszületett az ötlet, hogy egy-két hektáros nagyságú makettet készítsenek arról, hogyan is nézhetett ki Bözödújfalu az elárasztása előtt – ennek a kicsinyített változata készül Berze Imre udvarhelyi műtermében – tájékoztatott Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.
Mint mondta, egy Bözödújfaluról szóló szobát szeretnének kialakítani a Rhédey-kastélyban, itt állítanák ki a térplasztikát. A projekt összértéke 132 ezer lej, amelyet az erdőszentgyörgyi önkormányzat finanszíroz, a megvalósításban részt vesz a Bözödújfaluért Egyesület és a turizmus területén tevékenykedő Erdélyi Utakon Egyesület (EUE). Orbán László, utóbbi szervezet elnöke elmondta, már korábban is készíttettek hasonló modelleket látássérültek számára, ezért kérték fel őket, hogy támogassák az értékmentő projektet.
„Elég sokszor elhangzott az, hogy elárasztották a települést, eltűnt egy falu: mi a múltra szeretnénk koncentrálni. Korábban látássérülteknek tettünk láthatóvá dolgokat, most pedig valamit, ami már nem látható, azzá szeretnénk tenni mindenkinek” – magyarázta. Az április végén nyíló tárlaton régi bútorokat, Bözödújfaluból származó fényképeket, tárgyakat, eszközöket is bemutatnak, de gyűjtenek onnan származó verseket, énekeket is. Ezenkívül a közintézmények, templomok és kulturális épületek részletesebb makettjét külön kiállítják.
Szimulált napszakok
„A makett körüli fények úgy lesznek elrendezve, hogy 10 perc alatt minden napszakban látható legyen a település. Azzal, hogy lenyugszik a nap és felkel – az árnyékok játszadozásával – életre is tudjuk kelteni” – mesélte Orbán. Berze Imre rámutatott, a kiállítandó makett végleges változatát gipszből fogja elkészíteni úgy, hogy minden egykori házat megformáz (168 darabot) a csűrökkel együtt. A makett fölé, szemmagasságba egy víztömeget megjelenítő objektum is kerül – a jelenlegi tó tükrének a mása –, amely a falu elárasztását, a drámaiságot idézi.
A szobrászművész köszönetet mondott György Zoltán és Orbók Sándor építészeknek a tervrajzokért, amelyek alapján dolgozhat. „Konkrét és tiszta tervrajzok alapján dolgozom: arányérzék, formaérzék és technikai tudás szükséges a kivitelezéshez – fogalmazott. – Ez egy szép koprodukció, gyönyörű csapatmunka, és hihetetlen megtiszteltetés számunkra, hogy mi készíthetjük el, hiszen ilyen még nem készült”.
Láttamoztak a bözödújfaluiak
Több volt bözödújfalui lakó is eljött hétfőn Berze műtermébe láttamozni, javítani a készülő makettet. „Itt és most megelevenedett előttem a falu, persze mindig látom magam előtt: be kell hunyjam a szemem, és látom a bokrokat, fákat, házakat” – fogalmazott Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius tiszteletes, a projekt egyik ötletgazdája.
Hozzátette: van még némi javítanivaló a modellen – árkok, emelkedők kialakítása –, illetve több házat is modellezni kell még, de már most elég részletesen látható a település. Amit fontosnak tart, hogy kerüljön rá a makettre, a Csillag-hegy, a falut meghatározó három magaslat egyike is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!