Hirdetés

Ady és Petőfi a pótérettségin

Hatvanhét diákot zártak ki csalás miatt hétfőn, a pótérettségi román nyelv és irodalom írásbeli próbájáról, a legtöbb, kilenc vizsgázónak pedig Bihar megyében kellett távoznia a tanteremből – közölte az oktatási minisztérium. 

2015. augusztus 25., 17:492015. augusztus 25., 17:49

2015. augusztus 25., 20:152015. augusztus 25., 20:15

A szaktárca közölte: a vizsgára országos szinten összesen 29 ezer tanuló iratkozott be, közülük 23700-an jelentek meg a megmérettetésen. A próbaérettségi kedden az anyanyelv írásbeli próbával folytatódott: a magyar nyelv és irodalom megmérettetésre 841 diák jelentkezett, míg németből ötvenen, ukrán nyelvből pedig tizenhárman vizsgáztak.

A magyar írásbelin a humán tagozatosoknak Ady Endre Nézz, Drágám, kincseimre című verse alapján kellett kérdésekre válaszolniuk, míg a második feladatban Márai Sándor Füveskönyvének egy részletét kellett elemezniük. A harmadik tételben a Legenda mint példázatos elbeszélés címmel kellett hosszabb értekezést írniuk.

A reál osztályt végzett diákok Petőfi Sándor Szeptember végén című versét kapták, a második feladatban pedig a kávéfogyasztást taglaló szöveg szerepelt. Az utolsó tételben A történetmondás sajátosságai egy klasszikus modern epikus műben címmel kellett szöveget fogalmazni.

A pótérettségizők szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból – a reál osztályt végzettek matematikából, a humán profilon tanuló diákok pedig történelemből – vizsgáznak, erre a próbára összesen 33 ezren iratkoztak be. Az idei pótvizsga utolsó írásbeli próbáját pénteken tartják: az előzőleg jelentkezett közel 37 ezer végzősnek a szaknak megfelelő választható tárgyból kell dolgozatot írnia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés