
Áder János magyar köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vesz a tervek szerint a Kárpát-medence erdészeinek háromszéki találkozóján. A magyarországi Országos Erdészeti Egyesület 118 év után szervezi ismét Erdélyben vándorgyűlését.
2016. június 20., 17:582016. június 20., 17:58
A június 22–25. között tartandó rendezvény központi helyszíne Sepsikőröspatak, ahol ezer Kárpát-medencei erdész emlékezik a falu szülöttére, Bedő Albert főerdőmesterre, földművelésügyi államtitkárra.
Bedő Albert (Sepsikőröspatak 1839. – Budapest 1918.) nevéhez fűződik a Magyar Királyság erdős területeinek feltérképezése, főerdőtanácsosként részt vett az 1879-ben megjelent erdőtörvény előkészítésében. A többek között általa alapított, jelenleg 3500 fős tagságot számláló egyesület erdélyi és felvidéki magyar szakemberek bevonásával a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére és hagyományainak ápolására törekszik.
Kádár Tibor-Sándor erdőmérnök, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének tagja, a rendezvény sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy a vándorgyűlés előzményeként Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke által vezetett küldöttség tavaly Kaposváron átvette a hagyományos vándorzászlót, illetve március 21-én Budapesten felavatták Bedő Albert mellszobrát a földművelésügyi minisztérium épületének árkádjai alatt.
A székelyföldi rendezvényen szakmai és kulturális programokat szerveznek, Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit mutatják be. Az ünnepi közgyűlésen az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt tisztelegnek, a tervek szerint Áder János, Magyarország köztársasági elnöke mond ünnepi beszédet, de a rendezvényre várják Semjén Zsoltot, a magyar kormány miniszterelnök-helyettesét, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert is.
Az Országos Erdészeti Egyesület Európa és Magyarország egyik legrégebbi folyamatosan működő egyesülete, kiadványa, az Erdészeti Lapok havonta megjelenik. Tagjai állami és magánerdészetekben, az erdészeti és természetvédelmi hatóságokban, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek. Az egyesület 2010-ben alakította meg Erdélyi Helyi Csoportját, melynek 175 tagja van. Az idei a 147. vándorgyűlésük, Erdélyben pedig ez a második, az elsőt 1898-ban szintén Háromszéken tartották az akkori főispán, Pótsa József meghívására.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!