A szultán harcosai bevonultak a városba

Török Napokat rendeztek Marosvásárhelyen a kulturális és gazdasági kapcsolatok jegyében Félholdas harci lobogókkal, jatagánokkal, dobokkal, cintányérral és fúvós hangszerekkel „felfegyverkezett” török harcosok vonultak be a hétvégén Marosvásárhelyre.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. június 19., 00:002006. június 19., 00:00

A valamikor elrettentőnek számító hadművelet pénteken este az Ifjúsági Házban összegyűlt közönség, majd vasárnap délben a főtéri járókelők vastapsát váltotta ki, hiszen ezúttal barátokként tértek vissza a samsuni és környékbeli törökök, akik a Marosvásárhelyi Napok kulturális programját színesítik. A török hadsereg veteránokból verbuvált Amasya Mehteran nevű tánccsoportja korhű jelmezekben és kellékekkel mutatta be azt, amit néhány évszázada még rémálomként élt meg Európa.
A harcosok, valamint a gyerekekből álló Fekete-tenger nevű tánccsoport a Romániában premiernek számító marosvásárhelyi Török Hétre érkezett. Ha a rendezvénysorozat kulturális oldala inkább mosolyt váltott ki a közönségből, az üzletemberek és politikusok találkozóján már komolyabb tárgyalások is zajlottak. „Kulturális kapcsolataink jó úton haladnak, de a két város és az itt élő népek közötti kapcsolat igazából attól eredményes, hogy gazdasági sikerekről is beszámolhatunk” – fogalmazta meg Samsun alpolgármestere, Özdemir Niyazi.
A mintegy tízezer török érdekeltségű romániai cég közül körülbelül félszáz működik Marosvásárhelyen. A marosvásárhelyi Azomureº vegyipari kombinát és a szászrégeni Prolemn fafeldolgozó gyár nemcsak megyei, hanem országos szinten is a legnagyobb török beruházásnak számít. Míg a kombinát az egyre növekvő gázárak miatt gondokkal küszködik, addig a Prolemn évi 36 millió dolláros forgalommal dicsekedhet. Az ajtógyártásra szakosodott vállalat termékeivel az európai piac negyven százalékát fedi le. Az ezelőtt tíz nappal felavatott, 25 millió euróba kerülő újabb szalagvonal elindításától a tulajdonosok a termelés 120 százalékos növekedését remélik.
„A török beruházások Erdélyben elérik a kétszáz-kétszázötven millió eurót” – nyilatkozta lapunknak Abdullah Göktaº, a Román–Török Kereskedelmi Kamara erdélyi elnöke. Göktaº nagyra értékelte a román gazdaság ugrásszerű fejlődését. Mint mondta, amikor 1992-ben Marosvásárhelyen létrehozta első vállalkozását, az országot az elszegényedés és a káosz jellemezte. „Mára Románia és főként Erdély teljesen más arculatot mutat, amivel egyre több törökországi vállalkozót sikerül a térségbe vonzania” – tette hozzá a magyarul szinte tökéletesen beszélő, fiaival együtt marosvásárhelyi cégeket létrehozó török üzletember.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek